Zsoldosai sem teljesen elégedettek Prigozsinnal

háború
2023 június 27., 06:09

Legalábbis a BBC Verify által elemzett online üzenetek szerint a Wagner-csoport tagjai és hozzátartozóik dühöngenek, amiért Prigozsin végül visszavonulót fújt, miután zsoldosaival elindult Moszkva irányába azok után, hogy bevonultak Rosztovba.

„A kopasz szemét saját kezűleg pusztította el a Wagnert, és mindenkivel kicseszett, akivel csak tudott” – írta egy magát Wagner-zsoldosnak valló posztoló a 200 ezer követőjének Telegramon.

A Wagner-harcosok hozzátartozói által használt telegramcsoportos beszélgetésekből Mark Krutov, a Szabad Európa Rádió oroszországi részlegének újságírója osztott meg részleteket a BBC-vel. Az egyik ilyen üzenetben azt írta egy nő, hogy bízott Prigozsinban, „de amit tett, az gyalázatos”. Egy másik úgy fogalmazott, „ez színtiszta árulás”.

A felületen elindult az összeesküvés-elméletek gyártása is, miszerint Putyin és Prigozsin valójában összeesküdtek és csak megrendezték a puccskísérletet, hogy „teszteljék az orosz elit lojalitását” és „eltávolítsák Sojgut”.

Volodimir Fesenko, a kijevi Penta Kutatóintézet vezetője utóbbival nem ért egyet, mert szerinte ami történt „az Putyin nyilvános megalázása volt”, Prigozsin pedig ezzel „elveszítette hírnevét, mert régebben erősnek mutatkozott, most pedig egyszerűen visszavonult”. (BBC)