Vitézy: Kérdéses, hogy az idei nyári szezont hogyan fogja kibírni a MÁV távolsági járműflottája

POLITIKA
2023 július 03., 12:28

Bár az elmúlt 10 évben 120 elektromos motorvonattal bővült a MÁV flottája, a magyarországi vasúti járműpark helyzete drámai, állapította meg Vitézy Dávid a növekedés.hu-nak adott interjújában. A korábbi közlekedési államtitkár szerint a mellékvonali, regionális járatok mellett az Intercityk küzdenek komoly hiányosságokkal, mind vasúti kocsik, mind mozdonyok terén.

„Naponta fordul elő, hogy lerobban egy-egy InterCity járat, InterCity-kocsik helyett légkondicionáló nélküli elöregedett gyorsvonati kocsikat tesz a vonatokba a MÁV, ezzel hosszú csúszásokat, fennakadásokat okozva. (..) Ez pedig az utasszám-növekedés korlátjává válhat.”

- mondta. Vitézy szerint lehetnek bármilyen olcsók az IC-jegyárak, kiterjeszthetik rá az országbérletet, de „ha a járműpark romokban van, nem tudunk új utasokat vonzani.” Emlékeztetett, a kormány leállította az új Intercity-flotta beszerzését költségvetési okok miatt. Vitézy szerint viszont most akkora az igény új vasúti járművekre Európában, hogy 4-5 éves várólistával dolgoznak a gyártók.

„Ha tehát most nem indítjuk el a beszerzéseket, akkor 2026-2027-re sem lesznek új járműveink. Jelenleg viszont számomra még az is kérdéses, hogy az idei nyári szezont hogyan fogja kibírna a MÁV távolsági járműflottája, nemhogy a következő 3-4, vagy akár 5 évet.”