Miért haltak bele magyarok ezrei a rendszerváltásba?

A rendszerváltásról keveseknek jut eszébe a halál, hacsak nem a szocialista rendszer halála. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a 80-es évek utolsó és a 90-es évek első évei a magyar politikai köztudatban alapvetően pozitív, felemelő, izgalmas, még ha néha nehéz és kissé kaotikus időszakként is élnek. A demokratikus politikai- és kapitalista gazdasági átmenet új lehetőségeket teremtett, felszabadította az országot a későszocialista apátiából, a rendszerváltás utáni időszak legrosszabb aspektusai, mint a metál-lila vállalkozó-öltönyök és a maffialeszámolások pedig idővel kimentek a divatból.

Az viszont kevéssé van benne a köztudatban, hogy a rendszerváltás több kelet-európai országban is nemcsak mély gazdasági válsággal, de halálozási válsággal is járt: a 80-as évek végétől a 90-es évek közepéig jelentősen nőtt a halálozási ráta, bezuhant egyes társadalmi csoportoknál a várható élettartam, és pár év alatt több tíz-, vagy akár százezer embert vesztettek el a rendszerváltó országok. A legnagyobb válság Oroszországban alakult ki, ahol az 1947-es nagy éhínség óta nem volt olyan magas a halálozási ráta, mint a 90-es évek elején, 1988 és 1995 között hét évvel csökkent a férfiak születéskor várható élettartama. Magyarországon nem volt ennyire súlyos a helyzet, de a férfiak születéskor várható élettartama itt is 1,5 évvel csökkent 1988 és 1994 között, a halálozási ráta pedig az 1930-as évek nagy válsága óta nem volt olyan magas az országban, mint 1993-ban.

Mindez azt jelenti, hogy a 90-es évek első felében Magyarország úgy 40-50 ezer főt, egy kisvárosnyi embert veszített el, főleg középkorú, korábban az iparban dolgozó férfiakat.

Ez a folyamat majdnem minden rendszerváltó országban lezajlott, viszont abban hatalmas eltérések vannak, hogy mennyire volt mély és súlyos ez a halálozási válság. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint pedig mindez attól függött, hogy az adott ország kormánya pontosan hogyan vezényelte le a gazdasági rendszerváltást: ahol a klasszikus sokkterápiát követve minél gyorsabban próbálták lebontani a szocialista ipart és piacosítani a gazdaság minden lehetséges szeletét, ott ez a folyamat több ember életébe került. Ahol viszont lassabb, átgondoltabb és kimértebb volt a piacosítás, és azt a kormány kiegészítette társadalompolitikai intézkedésekkel, hogy védőhálót tegyenek a rendszerváltás vesztesei alá, ott messze nem okozott ez akkora társadalmi traumát és annyi halált.

A tanulmányt, amely a Cambridge Journal of Economics folyóiratban jelent meg, Scheiring Gábor magyar szociológus-közgazdász, az LMP és a Párbeszéd volt politikusa, a Georgetown University Katar professzora, és kollégái jegyzik, többek között az angol Cambridge-i egyetemről, az amerikai University of Massachusetts-ről és a milánói Bocconi Egyetemről. A tanulmányban statisztikai módszerekkel elemzik az ipar leépítése és a halálozás megugrása közötti kapcsolatot Oroszországban és Magyarországon a 80-as évek végétől a 90-es évek közepéig. Scheiring Gábor szerint a kutatásuk eredménye egész más megvilágításba helyezi a rendszerváltást, megmagyarázza, hogy a magyar és kelet-európai társadalom nagy részének az miért nem egy elsődlegesen pozitív élmény, és azt is, hogy egyes volt szocialista államokban miért népszerűbbek a populista politikusok, mint máshol. A tanulmányról Scheiring Gáborral beszélgettünk.

Ipartalanítás -> halál

Scheiring és munkatársai nem általában a gazdasági rendszerváltást, hanem konkrétan a dezindusztrializációt figyelték meg az egyes országokban, városokban, közösségekben, vagyis azt, hogy milyen arányban tűntek el az ipari munkahelyek.