A kecskeméti rendőrök péntek reggel őrizetbe vettek egy 27 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint pár órán belül három bűncselekményt követett el vagy próbált meg elkövetni Kecskeméten.
A férfi éjfél után átmászott egy kerítésen, és egy nyitva hagyott ablakon bejutott az épületbe, ahol magához vett egy bontatlan mobiltelefont. Egy tévét és egy laptopot is el akart vinni, de a tulajdonos megzavarta, így végül a 150 ezer forintos mobillal menekült el.
Hajnali 2 óra körül megcélzott egy másik ingatlant is. Itt is a kerítésen át jutott be az udvarba, és beugrott a konyhába, aminek az ablakáról előbb leszakította a szúnyoghálót. Éppen el akarta emelni a házban lakó nő pénztárcáját, de megszólalt a riasztó, így értékek nélkül oldott kereket. Időközben kibontotta az első helyen ellopott mobiltelefont, és a nadrágjába rejtette, de a dobozt itt eldobta.
A tolvaj egy harmadik háznál is próbálkozott. Itt is átmászott a kerítésen, hogy értékek után kutasson, és az udvaron egyből észrevett egy autót, aminek nyitva volt az ajtaja. Bemászott a kocsiba, kutatás közben eltört egy értékes napszemüveget, majd a jármű jobb első ülésén elaludt. A sértett ébresztette, aki ezzel egy időben a rendőröket is kihívta. A járőrök a betörőt elfogták és előállították.
A kecskeméti nyomozók két lopás kísérletével és egy lopás elkövetésével gyanúsítják a helybélit, akit a kihallgatása után őrizetbe vettek és, és a járási ügyészség indítványára a bíróság egy hónapra letartóztatta. (police.hu)