Krími tatár lesz az új védelmi miniszter, ez üzenet azoknak is, akik szerint Ukrajnának le kellene mondania területei egy részéről

háború
2023 szeptember 04., 15:56

Hétfőn délelőtt kérvényezte felmentését Rusztem Umerov, az ukrán állami vagyonkezelő vezetője. A 41 éves közgazdász-képviselő készen áll arra, hogy elfoglalja a védelmi miniszter megüresedő székét az Oroszországgal háborúban álló országban. Olekszij Reznyikov távozásának hírét vasárnap este jelentette be Volodimir Zelenszkij – de ezen már egyáltalán nem volt oka meglepődni senkinek.

A lembergi illetőségű jogász közel két éven át töltötte be a pozíciót, idén tél óta azonban sokszor felmerült, hogy meneszthetik. Annyira, hogy februárban már konkrét hírek jelentek meg arról, hogy vége a karrierjének – akkor Kirilo Budanovot, a katonai hírszerzés első emberét tartották potenciális utódnak –, ám rövidesen kiderült, mégis maradhat, úgymond az elnök személyes kérésére.

Megtiszteltetés volt

Reznyikov 2021 novembere óta volt védelmi miniszter, és igen aktívan részt vett az erőfeszítésekben, melyek nyomán több milliárd dollárnyi nyugati katonai segély érkezett Ukrajnába. Csakhogy a minisztérium munkáját vesztegetési vádak sora kísérte közben, amelyeket Reznyikov hiába minősített rágalmaknak, a hadsereg élelmiszer- és egyenruha-beszerzésének különböző fordulatait igenis joggal érte kritika. (Ezekről az ügyekről többek közt ebben a cikkünkben írtunk részletesen.) Mindehhez jött az utóbbi hetek-hónapok botránysorozata a hadkiegészítő központokban elharapódzott korrupcióról, melynek következtében az összes megyei parancsnokot kirúgták, és intézkedések sorozatát vezették be – valamint próbálják bevezetni – annak érdekében, hogy a sorozás tömeges elkerülését sikerüljön akadályozni.

photo_camera Olekszij Reznyikov katonai ruházattal 2023. augusztus 28-án Fotó: SERGEI CHUZAVKOV/AFP

A miniszter hétfőn reggel úgymond maga kérvényezte távozását, „döntését” így kommentálva: „Megtiszteltetés volt az ukrán népet szolgálni és az ukrán hadsereget segíteni az elmúlt 22 hónapban, a mai Ukrajna történelmének legkeményebb időszakában.”

Reznyikov saját eredményének első helyen azt említette, hogy sikerült megváltoztatni Kijev nyugati szövetségeseinek Ukrajna-ügyi hozzáállását. Felidézte, hogy amikor néhány héttel az orosz agresszió előtt Washingtonban járva Stinger légvédelmi rakétákat kért, még azt a választ kapta, hogy ez lehetetlen, ehhez képest immár nyugati tankok és más nehézfegyverek tömkelegével harcolnak az ukránok, és csak idő kérdése, hogy harci repülők is érkezzenek.

A BBC orosz nyelvű honlapjának összefoglalója szerint a fent említett – a nyilvánosság által is ismert – ügyeken túl is „elfáradt” az elnök, az elnöki kabinet és a védelmi miniszter viszonya az elmúlt másfél évben. A lap úgy tudja, a jogász végzettségű tárcavezetőtől olyan jelzések érkeztek, hogy otthonosabban érezné magát az igazságügyi miniszteri székben, ám ezt a nem hivatalos információk szerint aligha fogja megkapni. Sokkal valószínűbb, hogy londoni nagykövet lesz, ami egyrészt kiemelten fontos poszt – lévén, hogy Nagy-Britannia az ukránok egyik legfontosabb partnere és támogatója –, másrészt hónapok óta betöltetlen.

photo_camera Oelkszij Reznyikov és Volodimir Zelenszkij 2022. február 27-én Fotó: -/AFP

Jön a tatár

Reznyikov távozásánál is érdekesebb, hogy ki lesz az utóda. Rusztem Umerov jelölésével kapcsolatban nincsenek kétségek, ahogy azzal sem, hogy bár a parlamentnek jóvá kell hagynia a váltást, ez csak formalitás, és a héten bizonyára meg is történik.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.