Szóban állapodott meg Tucker Carlsonnal az MCC, nem fizettek neki a fellépésért

POLITIKA
2023 október 06., 09:20
photo_camera Tucker Carlson az MCC Feszt Afteren 2023 augusztus 22-én Fotó: Németh Dániel/444

Közérdekű adatigényléssel fordultunk az MCC-hez Tucker Carlson augusztusi előadásával kapcsolatban.

A Fox News egykori riportere nyár végén a Millenáris Parkban tartott előadást és Orbán Viktorral is interjúzott a Karmelita teraszán. (Az interjú csak később, augusztus 30-án került fel a miniszterelnök és Carlson közösségi oldalaira.)

Korábban az MCC már a Narancsnak megírta, hogy az előadásért nem fizettek Carlsonnak, és útiköltségeit sem állták.

A kormányközeli oktatási központnak küldött adatigénylésünk alapján papírt sem írtak, ami rögzítette volna a felek megállapodását. Az MCC nevében Lánczi Péter főigazgató-helyettes a következőt írta:

„A Matthias Corvinus Collegium 2023 augusztus 22-én rendezte meg a Millenárison az MCC Feszt After Tucker Carlsonnal című eseményét, amelynek vendége Tucker Carlson, a világ egyik legismertebb médiaszemélyisége volt. Az amerikai szakember nem először vett részt az MCC által szervezett eseményen, hiszen 2021 nyarán az első alkalommal megrendezett esztergomi MCC Feszten jelentős érdeklődés mellett tartott előadást a jelenlévőknek. A meglévő kapcsolatra tekintettel hívtuk meg Tucker Carlsont 2023 nyarán, aki a szóban létrejött megállapodás keretében, valamennyi előadóhoz hasonlóan anyagi ellenszolgáltatás nélkül lépett fel a nagy sikerrel lezajlott augusztusi eseményen.”