A titkos szuperfegyver, a láthatatlan kéz és az energiaválság

vélemény
2023 október 21., 15:47

(Fabók Márton cikke – a szerző a Szolidáris Gazdaság Központ tagja, a Transzformátor Közösségi Energia Központ koordinátora)

Vlagyimir Putyin fegyverként használja az energiát a kínálat csökkentésén és az energiapiacok manipulálásán keresztül – ismételgeti harcosan immár bő egy éve Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök. Tavaly már nyilvánvalóvá vált, hogy az elképesztő európai energiaválság mögött egy olyan orosz gázpiaci mesterkedés áll, amely már hónapokkal az ukrajnai invázió előtt elkezdődött. Ezt itthon is kielemezték. Arról azonban nem igazán esett szó, hogy az energiaválságot eszkaláló orosz gázfegyver működése hogyan különbözik alapjaiban a kétezres évek orosz–ukrán gázháborúiban megszokottól. Sőt, az energiaválságot okozó orosz szuperfegyvernek az energiaszektor példátlan uniós piacosítása ágyazott meg. A jelenlegi energiaválságon, úgy tűnik, túlvagyunk, de a következő elkerüléséhez demokratizálni kell az energiarendszert a helyi kisközösségektől az állami közműcégekig, nem pedig a piacosítást finomhangolni.

Az európai energiaválságot okozó újfajta gazdasági szuperfegyver működése csak lassan rajzolódott ki. Az orosz geopolitikai doktrína évtizedek óta használja a földgázszállítást politikai célok elérésére, az elmúlt két év energiaválsága során azonban teljesen új módon teszi ezt. Az energiaárak már 2021 nyarától elkezdtek elszállni, a korábbi évtizedes 15-20 euró/MWh-s (ez a nagykerár kb. 50-70 Ft/m3-nek felel meg) uniós gázpiaci árszint az ősz elejére már bőven 100 euró fölé emelkedett. Az energiaválság tehát már fél évvel az ukrajnai invázió előtt beütött. A következő évben további elképesztő magasságokba repültek a gázárak, a 2022. augusztusi csúcson már 300 euró felett jártak, ami közel húszszoros emelkedés bő egy év alatt.

Az új gázpiaci fegyver láthatatlanságát jól mutatja, hogy az ársokk kibontakozásakor az oroszokról még vajmi kevés szó volt, sőt, a fosszilis energiaipar mögötti befektetői érdekek egészen mást igyekeztek megtalálni bűnbaknak az ukrajnai invázió előtt: az európai zöld átmenetet. Az érvelés arról szólt, hogy boszorkányüldözés zajlik a fosszilisenergia-cégekkel szemben, amely már azelőtt megdrágítja a termelést, hogy az EU zöldítési törekvései érvénybe lépnének. Ez nemhogy nem volt igaz, hanem egyenesen elterelte a figyelmet a már javában működésben lévő orosz gázfegyverről. Pedig már a háború előtt sejteni lehetett, és utána egyértelműen beigazolódott, hogy a kibontakozó energiaválság mögött a Gazprom kiterjedt piacmanipulációs módszerei álltak.

photo_camera Illusztráció: NIKOLAY DOYCHINOV/AFP

Az újfajta szuperfegyver a gázcsapok látványos elzárása helyett inkább a piac „láthatatlan kezén” keresztül fejti ki hatását. Az uniós szintű energiapiacok létrehozásán dolgozó energiapolitika hatására a régi orosz gázfegyver nagyrészt hatástalanná vált, de aztán éppen a piacosítás ágyazott meg az új típusú energiaár-manipulációnak, amely szinte láthatatlanul lépett működésbe. Az energiaválság során használt gázfegyver nem elsősorban a fizikai ellátás egyik pillanatról a másikra történő teljes megszűnésével fenyegetett, hanem a piaci bizonytalanságokat használva emelte az energiaárakat szédítő magasságokba. Nem hirtelen okozott ellátási zavarokat néhány napra vagy hétre, hanem hosszú hónapok alatt gyűrűzött be és fejtette ki a hatását. A hatás nehezen lokalizálható egy vezeték mentén, mert földrajzilag lényegében a teljes európai gázellátást felbolydította. A korábbról ismert fegyver, a gázcsapok látványos elzárása sokat vesztett a hatásfokából.

Az EU bő évtizede dolgozik azon, hogy kicsorbítsa ennek a gazdasági fegyvernek az élét, de a radikális zöld átalakítás helyett inkább új csővezetékek és gáztárolók kiépítésével, a hálózatüzemeltetés és az energiakereskedelem piacosításával igyekszik elérni a célját – csakhogy ez utóbbi törekvés a legutóbbi válságban a visszájára sült el, éppen az energia piaci termékké válása és egyre nemzetközibb tőzsdei kereskedése tette igazán hatásossá az orosz eszköztárat.

Hogyan is működött a hagyományos gázfegyver?

Az EU jelenleg meghatározó gázpiaci modelljének a kialakításához hatalmas lökést adott a korábbi ukrán–orosz gázvita a kétezres években. A gázháború tetőpontján, 2009 januárjában az orosz Gazprom látványosan elzárta a csapokat, miután nem tudott megállapodni az ukrán szállítóval. Ennek hatása a fűtési szezon kellős közepén drámai volt számos európai országban. Magyarországon is pánikhangulat uralkodott, miközben kemény mínuszok tomboltak. Komplett gyárak álltak le, mint az esztergomi Suzuki, sőt számos iskola is bezárt. A radikális lépés néhány nap alatt megmutatta egész Európának, mire képes a hagyományos orosz földgázfegyver.

A konfliktus kezdetétől nyilvánvaló volt, hogy látványos geopolitikai fegyverről van szó, nem szimpla elszámolási vitáról. A szovjet blokk szétesését követően ugyanis a Kreml a gázellátást egyértelműen az érdekszféra megerősítésére használta, ahol a gázár a politikai jutalmazás és büntetés eszköze volt (a 444 korábbi videója ezt alaposan bemutatja). A Szovjetunió végnapjaiban született meg a máig irányadó Falin–Kvicinszkij-doktrína, amely a keleti blokk fölötti katonai uralmat gáz- és olajvezetékeken keresztüli gazdasági függéssé formálta át. A doktrína két mechanizmusból áll.

  1. „Engedelmességi kedvezmény” az eufemisztikus elnevezése annak, hogy az orosz gáz árát politikai megfeleléshez kötötték. A hazai választások is a gázártól voltak hangosak a rendszerváltás után: a Gazprom döntötte el a kimentelét a 2002-es „nem lesz gázáremelés” vitának, vagy éppen a 2014-ben berobbantott rezsiharcnak.

  2. A gázcsap elzárása a nukleáris opciót jelentette az orosz szempontból renitens kormányok megrendszabályozására. Az ukrán–orosz gázviták kiéleződése egyértelműen a 2004-es kijevi narancsos forradalomra vezethetők vissza, amelynek nyomán nyugatos pártok és politikusok kerültek hatalomra.

Putyin avat (AFP)
photo_camera Alekszej Miller, a Gazprom vezetője és Vlagyimir Putyin Kínában, még 2014-ben

Az energiaszektor piacosítása

A kétezres években formálódó uniós energiapolitika kettős választ adott az orosz gázfüggőségre: egyrészt alternatív szállítási útvonalak létrejöttét segítette, másrészt uniós szintű piaci működést alakított ki. Mára egyértelmű, hogy ezek csak ideiglenes tüneti kezelést hoztak a gazdasági-geopolitikai gázfüggőségre, hosszú távú megoldást nem. Egyrészt, az EU-tagországok gázvezetékes összekötöttsége jelentősen erősödött, de új forrásokat nem igazán sikerült bevonni. Az elmúlt években például Magyarországra már az ukrán tranzitvezetéken kívül Ausztria és újabban Szerbia felől is érkezik gáz, csak ezek döntően kerülőúton érkező orosz molekulák. Másrészt a piacosítás valóban letörte a Gazprom monopolerejét számos országban, viszont új játékteret nyitott a kialakuló gázpiac manipulálására – immár uniós szinten domináns szereplőként. Vagyis a piacosítás a Gazprom kelet-európai monopóliumát egy európai szintű oligopol piac domináns pozíciójává formálta át.Hogyan is ment végbe ez a piacosítás? Az uniós energiapolitika hosszú évtizedek alatt a villamos áramot és a földgázt alapvető közszolgáltatásból piaci termékké tette. A kilencvenes években kezdődő közmű-privatizációs hullám jól megágyazott az uniós törekvésnek a közös energiapiac kialakítására. Ezt követően az EU a kétezres években nyomta át a tagállamokon az energiapiaci liberalizációt, vagyis a piaci verseny kialakítását a neoliberális recept alapján.

A gázmolekulák és a villamos áram kereskedelme többé-kevésbé versenyző piaccá vált, a hálózatokhoz minden kereskedőnek egyenlő hozzáférést kellett biztosítani. Az elmúlt évtizedben már a tagállamiból unióssá váló gázpiac kialakítása zajlott a határokon átívelő kereskedelem erősítésével, a hálózathasználat egységes uniós kódexeinek kidolgozásával. Ennek hatására a gáztőzsdék elképesztő szárnyalásba fogtak. A vezető európai gáztőzsdévé váló holland TTF-en a kereskedett gáz mennyisége közel százszorosára emelkedett egy évtized alatt, mára az itteni árakat használják referenciának szerte a kontinensen.

Hogyan erősítette fel a piacosítás az energiaválságot?

Az uniós energiapiacok kialakítása, különösen a tőzsdei kereskedelem felerősödése nélkül az orosz piacmanipuláció hatása jóval tompább lett volna. A tőzsdék megjelenésével a gázkereskedelemben a rövid távú szemlélet vált meghatározóvá, sőt az árak egyre nagyobb kilengésekkel kezdtek fel-le ugrálni. A korábban megszokott hosszú távú szerződések kiszámíthatóbbá tették a földgáz adás-vételét, még ha komoly kiszolgáltatottságot jelentettek is egy ország számára. Mára azonban a még megmaradt tagállami hosszú távú szerződések is jellemzően a fel-le ugráló tőzsdei árhoz vannak kötve, beleértve a hazai felhasználás nagyjából felét biztosító MVM–Gazprom-szerződést is.

A gáztőzsdéken közben a pénzügyi kereskedők kiszorították a tényleges „fizikai” energiakereskedőket. A vezető európai gáztőzsdén már az energiaválságot megelőzően is átlagosan több mint hatvan spekulatív ügyletre jutott egy tényleges gázszállítás. A pénzügyi világból érkező spekulánscégek a tőzsdei árváltozások kihasználásból – és persze felerősítéséből – szereznek profitot, tevékenységük során fel sem merül, hogy tényleges felhasználókat ellássanak. Míg a korábban megszokott hosszú távú szerződéses szisztémában a kitettség egy gázkereskedővel – ez Európa ezen felén végső soron a Gazprom – szemben jelent meg, addig ma már egyre inkább a piac egészével áll szemben. A kiszámíthatatlan gáztőzsdei ár hatalmas kockázat lett.A Gazprom hamar kiismerte a piacosítás gyenge pontjait, kihasználva domináns pozícióját, például a csővezetéki kapacitások lefoglalásával. Ez a piacbefolyásolás kapcsolt turbófokozatra már hónapokkal az ukrajnai invázió előtt. A Gazprom mesterséges szűkösséget okozott a európai gázpiacon, felhajtva az árat. 2021 végén negyedével csökkentették szállításaikat. Nem látványosan zárták el a csapot, éppen ellenkezőleg: fű alatt csökkent az orosz import. Egyre szaporodtak a „technikai” leállások: a Jamal vezeték kapacitáscsökkentése, az orosz tárolók feltöltése, az Északi Áramlat 1 karbantartása. Végül már egyszerűen elégették a földgázt.

Ezek a „technikai problémák” egyre erősítették a piaci bizonytalanságot. Az orosz manipuláció sokszorosára emelte az árakat az európai gázpiacokon – és áttételesen az árampiacokon –, kihasználva az olyan kedvező körülményeket, mint a kínai covidkilábalás, az európai atomerőművek termelésének akadozása az aszály miatt, az átlagosnál alacsonyabb szélerőművi termelés. A rövid távú tőzsdei kereskedés nélkül ennek hatása jóval mérsékeltebb lett volna. A spirált tovább erősítette, hogy a pénzügyi spekuláció a kilengéseket felerősítve tovább tolta felfelé az árakat. A tényleges fizikai kereskedők a bizonytalanság és a letéti kötelezettségek miatt még inkább kiszorultak a gáztőzsdékről.

photo_camera Gáztároló Németországban Fotó: FRANK HOERMANN / SVEN SIMON/dpa Picture-Alliance via AFP

A gázárválság azonnal és szinte teljes mértékben átgyűrűzött az árampiacra, pedig a gázerőművek csak körülbelül ötödét termelik az áramnak európai szinten. Miért van ez? A válasz megint a piacosításban keresendő. Az árampiacot úgy alakították ki, hogy gyakorlatilag a gázerőművek az ármeghatározók, függetlenül attól, hogy mennyiért termelnek mondjuk a náluk jóval olcsóbb szélturbinák vagy napelemek.

Az energiaválság mutatta meg, hogy a főáramú közgazdasági axióma – a legdrágábban termelésbe lépő erőmű költségeihez igazítani a piaci árat – hogyan emeli abszurd magasságokba az áram árát. Ez az árazási modell megbicsaklott, erről a Bizottság elnöke is nyíltan beszélt, de a jelenlegi uniós árampiaci reformjavaslat inkább kozmetikai változás, amelyből hiányzik az árampiaci árazás nagyobb függetlenítésére a gázpiaci folyamatoktól.

Az orosz gázszuperfegyver mára valóban kifulladt, a piac beárazta a szállítások kimaradását. Az orosz gázt kiváltó források azonban hasonló geopolitikai kockázatokat jelentenek. Az energiaválság nyomán beinduló, cseppfolyósított földgázt szállító tankerhajók többsége Katarból érkezett. A gázvezetékeken keresztül elérhető termelő országok, mint Azerbajdzsán vagy Türkmenisztán (és tranzitországként természetesen Törökország), hasonló demokráciadeficites problémákat vetnek fel.

Az alternatív gázforrások kiépítésével az EU tehát az orosz gázfegyvernek való kitettséget váltja sok kisebb gázfegyvernek való kitettségre. A katari LNG-ért Kínával kell versenyezni, a török rezsim bármikor elkezdhet játszani új gázfegyverével, akár egy „gáz-OPEC” is alakulhat kontinensünk földgáz-beszállítóiból. A diverzifikáció nehezíti ugyan az európai gázpiac manipulálását, de egy szerencsétlen együttállás bármikor beüthet. Az európai energiapiac kialakításában tehát továbbra is kódolva van a következő energiaválság, még ha a legdominánsabb szereplő, úgy tűnik, ki is esett. Az igazi hosszú távú kihívás azonban az elhatalmasodó klímaválság, nem a következő energiaár-válság.

A gázfegyver valódi ellenszere

Az unióban az új gázinfrastruktúrák építése és a piacosítás látszatmegoldást szült, miközben a földgázt szükségszerű átmeneti megoldásként, a teljes dekarbonizáció felé vezető hídként pozicionálták. Ennek látványos példája, ahogy az iparág elérte a földgáz zöld energiaforrásnak címkézését bizonyos feltételekkel az uniós taxonómia-rendeletben. Az EU-ban a gyökeres zöld gazdasági átalakítás egyelőre elmaradt.

A jelenlegi uniós zöldítési törekvések újfajta geopolitikai erőforrás-függőségeket eredményezhetnek. A gázinfrastruktúra kiváltása az EU kíma- és energiastratégiájában óriás napelemparkokat, új gigahálózatokat és hatalmas akkumulátor-kapacitásokat jelent. Ez a megújulóenergia-átmenet program új nyersanyag-függőségi lehetőségeket rejt magában – a napelem- és akkumulátor-gyártáshoz szükséges lítium-, kobalt-, stb. erőforrások koncentrált tulajdonlásán keresztül. A globális zöld gazdasági expanzió elképzelése – amely jól látszik az európai REPowerEU beruházásösztönzési programban, a gigantikus amerikai inflációellenes törvénycsomagban és persze kínai erőmű-építési lázban – újfajta geopolitikai és piaci nyersanyag-függőségeknek ágyazhat meg. A kihívás: elkerülni a koncentrált energiaforrások kiaknázására épülő geopolitikai-gazdasági hatalmi koncentrálódást, ahogy az történt az ipari forradalomtól az olajválságon át egészen mostanáig.

Az igazi alternatívát tehát annak a politikai-gazdasági rendszernek az átalakítása jelenti, amelyből a fosszilisenergia-függőség fakad. Ennek kiindulási alapját a helyi erőforrásokra épülő és helyi társadalmi igények kielégítésén alapuló gazdasági és társadalmi önszerveződési modellek jelentik. A kontinensen az elmúlt évtizedekben sokezer energiaszövetkezet, közösségi nap- és szélerőműprojekt, demokratikus önkormányzati energiakezdeményezés jött létre. Az energiaválság megmutatta, az ilyen alulról jövő kezdeményezések hogyan csillapíthatják a válság elmélyülését. A flamand Ecopower szövetkezeti áramszolgáltató tagjai például az osztalékfizetés helyett az áramárakat igyekeztek kordában tartani ötvenezer fogyasztó számára. A belga energiaszövetkezet példája jól mutatja, hogy az önszerveződő kezdeményezések elősegítésének kulcsszerepe lehet a következő energiaválság megelőzésében.

photo_camera Közösségi naperőmű Belgiumban Fotó: Burgercoöperatie Ecopower

A közösségi energiakezdeményezés számára a kihívás az, hogy ne csupán kedves szépségtapaszok legyenek, hanem rendszer szintű alternatívát jelentsenek. Az Ecopower segített néhány ezer háztartásnak átvészelni az energiaválságot, de mindez édeskevés, ha a jelenlegi energiapiaci struktúrában kódolva van a következő válság. Az energiaválság tüneteinek enyhítése helyett a mögöttes rendszerszintű problémákra kell megoldást találni. Ehhez demokratikus energiaátmenetre van szükség. Az európai szintű energia-infrastruktúrákat úgy kell átalakítani, hogy az alulról szerveződő autonóm energiakezdeményezéseket segítse. Ehhez a hálózatokat tulajdonló és az energiapiacot meghatározó nagy energiacégek átalakulása, sőt végső soron a gazdasági-politikai rendszer átrendeződése is elengedhetetlen.

Egy szolidáris gazdasági koncepcióban a közösségi energia nem csupán decentralizált termelést és felhasználást jelent, hanem a gazdaság és politika új szerveződésének lehetőségét is. A rendszer átalakításának kulcsa az Ecopowerhez hasonló demokratikus és autonóm energiakezdeményezések felskálázása.

A demokratikusan működő önkormányzatok a tényleges állampolgári részvételen keresztül vehetik saját kezükbe energiafelhasználásukat települési vagy akár régiós szinten. Ebben úttörők a tényleges közösségi tulajdonban lévő városi közműcégek, például a németországi Schönau szövetkezeti zöld közművállalata. A felskálázásban kulcsszerepe lehet lakásszövetkezeti, szakszervezeti és más szolidáris gazdasági szereplőknek. Végső soron azonban az állami gazdasági működés demokratizálására van szükség. Ehhez kulcsfontosságú a tényleges társadalmi részvétel és ellenőrzés az MVM-hez hasonló állami közműcégekben, hogy azok valóban az energiaautonómia irányába menő zöld átmenet zászlóshajói legyenek.

Kiemelt videóink