Tisztelt miniszter úr, miniszter urak, kedves Szergejek!

– így kezdte beszédét Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Minszkben, ahol nagyjából harminc ország részvételével kétnapos eurázsiai biztonsági csúcsot rendeznek (a konferencia pontos címe: Eurasian Security: Reality and Prospects in a Transforming World, azaz nagyjából az, hogy Eurázsiai biztonság: Valóság és kilátások egy átalakuló világban).

A beszéd végéhez közeledve is visszatért ez a formula, de már egyes számban: „az utolsó gondolatom, kedves Szergej, tisztelt miniszter úr”, mondta akkor. Hogy kikre gondolhatott? Egyfelől minden bizonnyal Szergej Lavrov orosz külügyminiszterre, akit korábban már barátjának nevezett, és akitől Barátság érdemérmet is kapott Putyin döntése nyomán nem sokkal a háború kirobbanása előtt, másfelől bizonyára Szergej Alejnyik belarusz külügyminiszterre, aki tavasszal eléggé titokban járt nálunk, és aki júniusban a nyugati szankciókra válaszul megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba.

Szijjártó a beszédében egyébként meglepő dolgokat nem mondott. A beszéd elején kifejezte „nagyrabecsülését a meghívásért”, amit boldogan fogadott el (hogy milyen boldogan ment a belarusz diktatúra fővárosába, arról ebben a cikkünkben írtunk), bár tudja: „természetesen azt kockáztatom, hogy súlyos kritikának leszek kitéve ezen döntésem miatt Európa bizonyos részein”.

Szijjártó szerint a globális biztonság a hidegháború óta most van a legrosszabb állapotban. Tehát béke kell. Erről olyan hittel beszélt, mintha a főnöke, Orbán Viktor nem a közelmúltban pattant volna le a békevágyával Putyin orosz elnökről, és szembesült volt azzal, hogy Moszkva elhúzódó háborúra készül (ezt Gulyás Gergely is megerősítette a szerdai kormányinfón).

Arról is beszélt, hogy az európai politikusok víziójában nagyon sokáig a Lisszabon és Vlagyivosztok közötti kereskedelmi zónaként (trade area) szerepelt Európa jövője. Ez az európai gazdasági fejlődés alapját képezhette volna, de „ma már csak illúzió”, hiszen „az orosz-európai kapcsolatok kötelékeit egyesével elvágták az elmúlt másfél évben”.

De nem mi! „A magyar energiabiztonság elképzelhetetlen orosz energiahordozó nélkül, ezért folytatjuk a pragmatikus együttműködést Oroszországgal, csakúgy, mint sokan mások teszik.”