Rocksztárként vonult be utolsó nemzeti múzeumos megbeszélésére L. Simon László

belföld
2023 november 13., 13:55

Hatalmas tapsvihar fogadta az utolsó állománygyűlésére érkező, nemrég kirúgott L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum díszlépcsőházában. „Több mint négyszáz kollégám várt a főépületben. Megtisztelő volt velük dolgozni. Köszönöm” – írta a Facebookon.

L. Simon 2021 áprilisától először a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integráció előkészítéséért felelős miniszteri biztosként, majd július 31-től az intézmény főigazgatójaként dolgozott.

Múlt hétfőn Csák János kulturális és innovációs miniszter menesztette L. Simont a Magyar Nemzeti Múzeum éléről azért, mert állításuk szerint a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás egyik képsorozatának LMBTQ+-tartalma sérti az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt, ezért nem kéne 18 év alattiaknak megengedni, hogy megtekintsék azt. Aztán kiderült, hogy az L. Simon László vezette múzeum nem tudja végrehajtani Csák János kulturális és innovációs miniszter felszólítását, a tiltó táblák ellenére ugyanis a múzeum senkitől sem kérhet személyi igazolványt.

Helyét megbízott főigazgatóként a múzeum eddigi főigazgató-helyettese, Hammerstein Judit vette át.

Kiemelt videóink