![Péntekig kell kifizetnie az államnak a repteret, több százmilliárd forintot kell addig összeszedni rá Péntekig kell kifizetnie az államnak a repteret, több százmilliárd forintot kell addig összeszedni rá](https://assets.4cdn.hu/kraken/7whJ4E3C8a0Z1Roxss.jpeg)
A világ egyik legnagyobb repülőtér-üzemeltető cége, a francia Vinci Airports segíthet a magyar államnak a ferihegyi repülőtér felvásárlásában.
A francia cég és az állami irányítás alatt álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. közös bejelentést tett az Európai Bizottságnál egy tervezett összefonódásról.
Az internetre feltöltött dokumentum szerint a két fél közös irányítást szerez majd az Airport Holding Tanácsadó Kft.-ben, amelynek feladata a budapesti repülőtér működtetése lesz. Az összefonódásra részesedés-vásárlás útján kerülne sor.
A Bizottság még nem döntött az ügyben.
A Budapest Airport 51 százalékos részesedésének ellenértékét a Telex szerint péntekig, vagyis december 1-jéig kellene kifizetnie a magyar államnak. Becslések szerint a magyar államra eső összeg 1,5 milliárd euró, vagyis több mint 570 milliárd forint lehet.
A maradék részt pedig a menedzsmentjogokkal rendelkező kisebbségi tulajdonos Vinci Airports állná, mely cserébe 49 százalékos tulajdonrészhez jutna.