Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség posztolta azt a nyílt levelet, amiben kárpátaljai magyar vezetők Orbán Viktor miniszterelnököt és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét arról biztosítják, hogy támogatják a december 14-15-re tervezett, Ukrajna EU-tagságáról szóló tárgyalások elkezdéséről szóló döntést.
„Ukrajna az elmúlt évben jelentős előrelépést tett a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó európai bizottsági ajánlások végrehajtása terén. Az ukrán parlament által elfogadott új törvényjavaslat jelentősen tükrözi a nemzeti kisebbségek érdekeit, és teljes támogatásunkat élvezi” – írták.
(Szijjártó Péter külügyminiszter eközben – miután az orosz invázió óta először tárgyalt az ukrán kollégájával – azt mondta, a kisebbségi törvényről Magyarország elvárása a 2015-ös állapotokhoz való visszatérés. Ukrajna egy törvénymódosító csomaggal győzné meg a magyar kormányt arról, hogy helye van az EU-ban.)
Azt írják:
„Határozottan felszólítjuk az uniós tagállamok vezetőit, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát az európai integráció útján. A demokrácia és a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására tett lépés a koppenhágai tagsági kritériumok szerves részét képezi, és úgy gondoljuk, Ukrajna megérdemli az ebbe az irányba tett erőfeszítéseit.”
Az aláírók: Babják Zoltán, Beregszász polgármestere; Petei Judit, Kárpátalja kormányzójának egyik helyettese; Rezes Károly, Kárpátaljai Megyei Tanács magyar frakciójának képviselője; Rezes József, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának (KHÖT) ügyvezető igazgatója és Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.