„A Fidesz egy erős és sikeres politikai közösség, amihez az elmúlt tizenöt évben nagyon sokan csatlakoztak a siker reményében. Olyanok is jöttek, akiknek nem kellett volna.
És ők szavazatban mérhető károkat okoznak, sokkal nagyobb problémát jelentenek, mint azt Budapesten, a Fidesz vezetésében gondolják. Alulról kezdik ki a bázist.
Mert mi számít a politikában a nap végén? Az, hogy milyen ember vagy. Ha hitvány emberek kerülnek közénk, azt hiszik majd, hogy mi is hitványak vagyunk” - mondta Lázár János a Blikknek.
A miniszter korábban párttársáról, a korrupcióval vádolt Simonka Györgyről mondta azt: „Az én problémám nem az, hogy hogy itt van, hanem hogy ide került, mármint hogy közénk került.”
Lázár beszélt arról is, hogy szerinte még évek kellenek ahhoz, hogy kiderüljön, mégis mi lett a Magyar Tenisz Szövetségnek adott tízmilliárdokkal. „Nem csak az probléma, ha a magyar sportban nincs pénz, de az legalább ekkora baj, ha túl sok van. A szövetség által kapott támogatások elfolytak. Az összes adósságot kifizettük, ehhez két és fél év kellett.”
A színes életrajzi adatok kedvelőinek kedvéért a közlekedési miniszter azt is elmondta, miért nem szereti a repülést: „A bezártságot nem szeretem. Egy vasdobozban ül az ember tízezer méter magasan, tíz órán keresztül, nem egy felvidító élmény. Orbán Viktor azt mondja, ez az egész azért van, mert szeretem kontroll alatt tartani az eseményeket, márpedig egy repülőn erre nem vagyok képes.”