2024-ben Londonban, Las Vegasban, Tokióban és Berlinben is tartanak egy-egy koncertet, amin a hologram-Elvis lép majd fel. Az Elvis Evolution névre keresztelt produkcióban mesterséges intelligencia segítségével egy életnagyságú digitális Elvist hoznak létre, amelyet (akit) több ezer személyes fotójából és otthoni videófelvételeiből állítanak össze. Minderről Elvis Presley hagyatékának tulajdonosai, az Authentic Brands Group és a Layered Reality cégek megállapodást kötöttek.
„Ez egy olyan emlékezetes élmény lesz, amely az Elvis-rajongók és -imádók bakancslistájára kerül világszerte; az emberek beléphetnek Elvis világába, és ünnepelhetik rendkívüli zenei örökségét" – mondta Andrew McGuinness, a Layered Reality vezérigazgatója. A show egy Elvis-témájú afterpartit is kínál majd a helyszínen élőzenével, DJ-kkel és előadásokkal.
Mindez azután történik, hogy az Abba Voyage című produkció figyelemre méltó sikereket ért el. Ebben a svéd popegyüttes négy tagjának életnagyságú avatárjai „léptek fel” 1979-es valójukban egy erre a célra épített kelet-londoni arénában. Az Abba Voyage első évében több mint 1,3 millió jegyet adtak el, és a hírek szerint hamarosan világ körüli turné is lesz. A 90 perces show és az aréna kifejlesztése 140 millió fontba és hét évbe került. Azóta az amerikai Kiss zenekar is bemutatta saját maguk szuperhősökként ábrázolt avatárjait.
(Guardian)