„Nagyon sokat találkoztam Rogán Antallal, hiszen három kampányban is részt vettem, mint az összes megyei napilap központi szerkesztőségének a főszerkesztője. Akkoriban ez nem volt nyilvános, de ma már teljesen egyértelmű mindenki számára, hiszen nemrég még le is fotózták a különböző médiafőszerkesztőket, hogy jöttek ki a Karmelitából, hogy folynak egyeztetések, tehát hogy kéthetenként megjelent Rogán Antal, és az akkori médiában viszonylag magas pozícióval rendelkező emberek tekintetében összehangolta azokat a kampánystratégiákat, amelyek mentén a Fidesz politikája zajlott” - nyilatkozta Szakács Árpád az Ultrahang Plusz podcastban.

Szakács mostanában keveset szerepel, de ahogy egy tavaly tavaszi cikkünkben fogalmaztunk, ő a magyar jobboldal egyik legkülönösebb ívet befutó figurája. Néhány évvel ezelőtt még a fideszes médiabirodalom egyik főembere volt. A Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozata, amiben azt bizonygatta, hogy szerinte milyen balliberális kulturális hálózat működik még a NER alatt is, kiemelt figyelmet kapott, kirúgták miatta a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről Prőhle Gergelyt. A fideszes sajtóvilág nagy öregjei nem győzték magasztalni Szakácsot, Orbán Viktor is hivatkozott rá, díjazták is rendesen. 2020-ban aztán otthagyta a NER-médiát, a Mi Hazánk közelében bukkant fel, Dúró Dóra főtanácsadója lett, illetve Kárpátia Stúdió nevű könyvkiadóját működteti.

Király Tamás műsorvezető Magyar Péter, Varga Judit volt férjének közéleti felbukkanásával indokolta Szakács megkérdezését, hiszen a volt újságíró is csalódottan szállt ki a NER-ből. Szakács szerint ő egy másik szeletére látott rá a rendszernek, 2016–2020 között a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjainak központi szerkesztőségének főszerkesztője volt, de külön kitért Rogán Antal propagandaminiszterre.

A cikk elejei, a Rogánnal folyatott rendszeres találkozókat felidéző részleten túl azt mondta, hogy erkölcsi, morális okokból távozott a Mediaworks egyik kiemelt posztjáról.

„Ez egy kézi vezérelt helyzet és állapot volt. Ez így van ma is, de mondom, hogy ma már ez egy nyílt titoknak számít, tehát hogy azért tudok róla beszélni. Ezzel önmagában nincs gond, a problémák ott kezdődnek, amikor ezeken az egyeztetéseken olyan jellegű információk jelennek meg, olyan jellegű információkat hallok, amelyekhez meggyőződésem szerint semmilyen legális módszerrel nem juthattak hozzá. Hát ilyen jellegű információk, bár szerintem nem a titkosszolgálatokat, inkább a magánnyomozó és egyéb cégeket használták arra, de olyan jellegű információk jelentek meg, olyan jellegű dolgokat tudtunk, olyan jellegű dolgokat építettünk be a média világában, ami erkölcsi, morális és mindenféle értelemben elképesztő.

Tud erre példát mondani?

Nem szeretnék példát mondani. Én megfogadtam azt, hogy mégis egy munkahelyen, mégis az volt a munkahelyem akkoriban, tehát hogy belső példákat, ügyeket, amennyire csak lehet, kerülök közvetett, vagy bármilyen más formában lehet, hogy tudok utalni egy-két ügyre. Az a lényeg egyébként, hogy értsék az emberek vagy a hallgatók, hogy nagyjából az volt az érzésem, akkor kezdjük egy ilyen irányból, mintha a politikai ellenfeleknek tekintett embereket, vagy azokat a személyeket, akik valamilyen szempontból veszélyt jelentenek, azokat olyan jellegű - nem tudom, hogy a legjobb szó-e a megfigyelés. Próbálom most valahogy diplomatikusan megfogalmazni. Tehát olyan információk jelentek meg, amelyek ezeknek az embereknek, a személyeknek, pártoknak az életével, meg helyzetével volt kapcsolatos.”

Szerinte ezzel olyan eszközök jelennek meg a politikai életben, amely inkább a bűnözői világhoz állnak legközelebb.

„Ez nem tényfeltárás?

Hát az nem tényfeltárás, hogyha illegális eszközökkel megfigyelek valakit, majd ezeket az eszközöket felhasználva, bezsarolva, nem tudom, egyéb módszerekkel olyan nyomást próbálok rá gyakorolni, ami szembemegy mindennel, amit médiának és újságírásnak lehet nevezni. Tehát, hogy ezek súlyos problémák, hiszen gondoljunk bele abba, hogyha meg lehet csinálni egy emberrel, két emberrel, három emberrel, akkor meg lehet majd csinálni az egész társadalommal is ugyanezt, mint ahogy ebbe az irányba mennek a folyamatok. Ha már Rogán Antalnál tartunk, ő nyújtotta be decemberben a digitális állampolgárságról szóló törvényt. A digitális állampolgárságról szóló törvény az a kínai típusú társadalmi kreditrendszer a világ legdurvább diktatúrájának az informatikai alapját jelenti. Tehát ezek olyan súlyos erkölcsi, morális és egyéb aggályokat vetnek föl, amelyek egy olyan világba, amit szabadságként értelmezünk, amelyben szabadon beszélhetünk, tehát egy olyan világot képzelünk el a gyerekeink, unokáink számára is, ezek teljesen elfogadhatatlanok. Tehát, hogy igazából ezeket látom én problémának, mert arról persze lehet vitatkozni, hogy egy propagandaminiszter ilyen szinten bele kell-e nyúljon ezekbe a médiatartalmakba ilyen értelemben. Tehát lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, nem akarok ebben állást foglalni.”

Arra a kérdésre, hogy az ezeken az értekezleteken elhangzotak utasítások voltak-e vagy kérések, Szakács az mondta: „utasítások teljes mértékben, itt nincs kérés. Tehát, hogy ez, meg ez fog következni. Jövő héten, két hét múlva ezzel, meg ezzel jövünk ki, mit csinál, ki ír publicisztikát róla”.

A műsorvezető megkérdezte azt is, hogy publicisztika esetében például előfordulhatott-e olyat, hogy a publicista mást gondolt, de a kérés meg annak az ellenkezője volt, és úgy kellett hajlítani a dolgot?

„Nem gondolkoznak ezen a publicisták. Tehát, hogy akik ebben részt vesznek ilyen szinten, azok megkapják, hogy mi kell benne legyen, mit kell kihangsúlyozni, milyen információk legyenek benne, és azt végrehajtja, tehát semmilyen morális és egyéb szempontok nem jöhetnek számításba. Nem is jöttek, és nem is volt igény tudtommal egyetlen egy publicista részéről sem, akiket én ismertem, meg akiknek ki lettek adva ezek a munkák és feladatok, hogy visszautasították volna, szinte örömmel vetették bele magukat minden egyes ilyen kérésbe, ha az utasítást kérésnek lehet nevezni.”

Ezek azok a részek, amelyekről Szakács 2016–2020 között a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjainak központi szerkesztőségének elismert és díjazott főszerkesztőjeként valóban tudhatott. A beszélgetésben aztán kitér számos olyan dologra, amely már a véleményét tükrözi.