Putyin alatt már elnyomóbb a rendszer, mint Brezsnyev alatt volt, de így is 80 százalékkal fogják újraválasztani

• Putyin 2000-ben került hatalomra, most az ötödik ciklusára készül. Ha ezt is kitölti, legalább harminc éven át fog uralkodni, akárcsak Sztálin.
• Március 15-17. között tartják az elnökválasztást Oroszországban, az eredmény borítékolható, kampány alig van, verseny nem is volt.
• Putyin nyugatos kihívóját már indulni sem engedték, a megmaradt kamu ellenzék kampányát a Kremlből irányítják.
• De mindegy is, újabban már a voksok fele fiktív szavazat lehet Oroszországban.
• A háború nem meggyengítette, hanem inkább konszolidálta Putyin hatalmát, a rendszer pedig mára a teljes orosz társadalmat próbálja szembefordítani a Nyugattal.
• „A konformista, beletörődő nagy többség elfogadja, hogy megint Putyin lesz itt hat évig, és ha esetleg az egészsége engedi, utána újabb hat évig.”
  
• Interjú Sz. Bíró Zoltán történésszel, Oroszország-kutatóval.

444: Putyin kampányának egyik friss szpotjában „a mi szimbólumunk”, vagyis a medve védi meg az ellentől a tajgát, nem adja fel a területét, mert ha őt láncra vernék, a tajgának is vége lenne. Elég egyértelmű a motívumkészlet, de azért segítsen felfejteni a szimbolikát.

A kétezres évek elején, amikor az idős és betegeskedő Jelcinnel szemben elkezdték Putyint határozott, dinamikus, energikus, afféle macsó elnökként felépíteni, fel nem merült a részéről bármilyen nyugatellenes retorika. Akkor még a vezető nyugati hatalmak is úgy gondolták, hogy egy stabil, belső viszonyaiban rendezett Oroszország a külvilágnak is érdeke, különösen, ha betartja a globális stabilitáshoz szükséges nemzetközi szabályokat.

Az elmúlt másfél-két évben viszont nagyon látványosan megváltozott mindez. Ma már nemcsak arról van szó, hogy a putyini Oroszország konfrontálódik a Nyugattal, az értékvilágban is kifejezetten szembefordul vele.

El akarják hitetni az orosz társadalommal, hogy nem európai öntudatú, pedig, a XVIII. század elejétől biztos, hogy európai identitású közösségről van szó, de most erről az európai identitásról is le akarják téríteni. A legkülönbözőbb fórumokon próbálják igazolni, hogy igen, Oroszországnak volt egy hosszú - időről időre meg-megszakított - nyugatos korszaka, amikor, még ha háborúzott is nyugati hatalmakkal, de a modernizálódásának a mintáit mégiscsak onnan vette át, aminek most vége. Most viszont azt próbálják elhitetni az orosz lakossággal, hogy a Nyugatnak és az orosz nyugatosságnak, a „zapadnyicsesztvo”-nak is vége, az egy zsákutca. Hogy az “orosz medve” most egzisztenciális harcot vív a Nyugattal, Putyin pedig természetesen Oroszország védelmének a garanciája.

Ez visszatérés a szlavofil hagyományhoz?

A szlavofilek a XIX. század közepétől elkezdték azt mondani, hogy mi eleve mások vagyunk, mint a többi európai nép, és ezt a másságot elkezdték glorifikálni, abban nem hátrányt, hanem előnyt láttak. Valószínűleg a szélesen vett anyagi kultúrában megmutatkozó kudarc és lemaradás volt az, meg a mindennapi élet megannyi kényelmetlensége és a feltűnő szabadsághiány, amit valamiképpen kompenzálni kellett.

Erre kínált megoldást annak hangoztatása, hogy szellemi és erkölcsi értelemben mi azért az anyagias nyugati világ fölött állunk.

Ugyanakkor a szlavofilizmus első nemzedékének nagy alakjai szinte kivétel nélkül anglománok voltak közben, eszükbe nem jutott, hogy a nyugat anyagi és kulturális teljesítményét lebecsüljék. Most viszont úgy tűnik, hogy minden tekintetben próbálnak szembefordulni a Nyugattal, vagyis nem egyszerűen politikai szakításról, hanem jóval többről van szó. Amit a putyini hatalom most próbál keresztülvinni, az nyilvánvaló ideológiai agresszió, olyan indoktrinációs kísérlet, amivel a Kreml igyekszik az orosz társadalmat a Nyugattal, annak értékrendjével és társadalmi vívmányával szembe fordítani. Az persze kérdés, hogy ez mennyire lesz sikeres.

Néhány hete fogadták el a törvényt, ami teljes vagyonelkobzást tesz lehetővé az Oroszország elleni propaganda, rémhírterjesztés és a hadsereg bírálata miatt. Sztálin még más szint, de a nemrég megjelent Projekt kiadvány szerint a putyini rendszer már az összes többi szovjet pártfőtitkárénál elnyomóbb és totalitáriusabb. Brezsnyevhez képest is.

A politikai foglyok száma ma lényegesen nagyobb, mint Sztálin óta bármikor volt. A politikai okokból elítéltek száma Hruscsovtól kezdve folyamatosan csökkent. Ma lényegesen több politikai okokból fogvatartott és elítélt van, mint a késői Brezsnyev-korszakban, ami már egy agg korba lépő, késői totalitarizmus volt, ami ugyan még képes volt harapni, de azért a fogai helyén inkább már csak protézis volt.

Más szempontból viszont ez még nem a Brezsnyev-korszak, például a könyv- és folyóirat-kiadásban sok olyan dolog jöhet ki, ami, ha nem a legfontosabb és a hatalom számára leginkább érzékeny politikai témákat érinti, nem nyer betiltást. Vagyis egyelőre még van jónéhány olyan közéleti kérdés, amiről viszonylag szabadon lehet megnyilatkozni.

Ugyanakkor a rezsim nyelve, retorikája sokkal agresszívabb, fenyegetőbb, mint akkor volt.