Karácsony: Ezek Putyinnak is kegyelmet adnának

  • Orbán Viktor ezúttal nem vidéken, hanem Budapesten mondott beszédet a nemzeti ünnepen.
  • A miniszterelnök félóráig beszélt párezer ember előtt a Nemzeti Múzeumnál.
  • Orbán szerint az árulóknak az árulók sorsa jut majd.
  • Délutánra tüntetést szervezett Magyar Péter is.
  • Több ellenzéki párt is tart megemlékezést.
március 15., 18:13

Bede Zsolt vs Bedő Dávid

Orbán Viktor beszéde délelőtti beszéde után „lelki Békemenetet” tartott a Polgári Mulatóban az Astoriánál Bayer Zsolt, valamint Bencsik András, Huth Gergely és Kohán Mátyás. Ide ment két momentumos politikus, Bedő Dávid frakcióvezető és Orosz Anna, hogy megkérdezzék Bayer Zsoltot, hogy szerinte ki a valódi felelős a pedofilbotrányban, és vittek neki egy pólót is, ugyanezzel a kérdéssel.

Bayerig nem jutottak el, mert jött az önkéntes, agresszív biztonsági őrként Bede Zsolt, aki kitépte Bedő kezéből a pólót, leszakította a politikus kokárdáját és végig gyalázta a politikust. Kifelé menet pedig le is köpte őt, Orosz Annát pedig lekurvázta.

A cikk folytatódik

március 15., 18:03

Magyar Péter hatalmas középenállással rúgta be politikai karrierjét

Megtartotta zászló- és szekértábor-bontó beszédét Magyar Péter, a Diákhitel Központ egykori vezetője, Varga Judit igazságügyi miniszter volt férje, aki másfél hónapja – a kegyelmi ügy kirobbanása nyomában – robbant be a magyar közéletbe. A volt kormánytisztviselő az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán tartotta meg ünnepi gyűlését, amire meglepően nagy számú érdeklődő, több ezer ember látogatott el.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A képsorok alapján meghökkentő volt a rendezvény szervezettsége is: ahhoz képest, hogy Magyar magányos harcosként járt-kelt a nyilvánosságban az elmúlt hetekben, a programpontok és a technikai készültség arra engedett következtetni, hogy már most sokan vannak a segítségére. Magyar a beszédében is említette, hogy sok önkéntes segíti a munkáját. A 444-nek a beszéd után arról beszélt, a rendezvény nagyjából 20 millió forintba került, de ennek jelentős része pro bono felajánlásból jött össze.

A cikk folytatódik

március 15., 17:39

„Budapest marad a köztársaság őre a hazában”

„Jócskán vannak, akik elégedetlenek az ellenzékkel. Én is többet vártam magunktól” – mondta Karácsony, aki szerint az önkormányzati választás nem a pártokról, hanem a közösségekről szól, arról, hogy lesznek-e még a szabadságnak kis szigetei.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Budapestnek könnyű a döntés, mondta, mert a kormánynak nincs ajánlata, csak hadüzenete. Szentkirályi Alexandra jelöltségével kapcsolatban azt mondta, egy a kormányszóvivő egy dologgal hívta fel magára a figyelmet: kitüntette a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjét.

„A mi ajánlatunk nem szólhat másról, csakis az életről”. Azt mondta, Budapesten az átlagéletkor öt évvel alacsonyabb, mint az európai fővárosokban. Karácsony győzelme esetén visszaadná a budapestieknek ezt az öt évet, de ehhez el kell menni szavazni. „Budapest marad a köztársaság őre a hazában” – zárta a beszédét.

március 15., 17:33

Az állam köztársaság helyett mára már legfeljebb csak részvénytársaság

A nemzet fővárosának lenni Karácsony szerint különös felelősség mert egyszerre kell helytállni magukért és az országért. Feladatának tekinti köztársaságot teremteni egy olyan országban, ahol magánérdekek uralkodnak.

Szerinte az állam köztársaság helyett mára már legfeljebb csak részvénytársaság. A köztársaság ügye mégsem veszett el teljesen: ott van a diákok és a tanárok mozgalmaiban, a szakszervezetekben, a környezetszennyező beruházások elleni tiltakozásokban és a helyi civil közösségekben. Ők azok, aki Karácsony szerint nem várnak messiásra, hanem teszik, amit tenni kell.

Szerinte a köztársaság ott van a szabad önkormányzatban is, mivel azok nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak. Azt mondta, négy éve több polgár is úgy döntött, hogy visszaszerzik a hatalmat az államtól. Szerinte Budapest köztársaság, ami hatalmas felelősség, mert nekik kell menedéket adni a köztársasági gondolatnak, hogy legyen hova visszatérni, ha az ország újra a köztársaságot választja.

március 15., 17:31

Orbán seggbe-tábla kelti a hangulatot

A legnagyobb indulatot idáig ez a tábla váltotta ki a fővárosi rendezvényen: a közönségből kétpercenként jelzi valaki a másik kezében EU-s zászlót tartó férfinak, hogy ünnephez méltatlan és/vagy nem lehet látni tőle, de ő látszik nyerni, hiába fenyegették a rendezőkkel, maradhatott - írja a helyszínről kollégánk.

photo_camera Fotó: Kolozsi Ádám
március 15., 17:31

Tisztelet a bicskei gyermekotthon dolgozóinak

„Tisztelet a bátraknak, tisztelet Ádám Zoltánnak, tisztelet a diákoknak, tisztelet azoknak, akik nem várnak másra, és kiállnak az igazukért”. Például annak bicskei gyermekotthon két munkatársának, akik jelezték a zaklatást. „Akkor senki nem hallgatott rájuk, sem a rendőrség, sem a kormány, sem az akkor városvezetés”. Az elfojtott igazság olyan erővel tört rájuk, hogy beleremegett a rendszer, mondta Karácsony.

Magyarország már nem köztársaság, legfeljebb magán. „Ez nem a rendszer hibája, ez a rendszer maga”. Karácsony szerint a kegyelmet maguknak osztogatják, ha rajtuk múlna, Putyin is azt kapna. „A rendszer leleplezte önmagát, és egyszer vége lesz. Érzem, hogy a magyarok fellázadtak, hogy visszafoglalják a saját hazájukat”.

március 15., 17:26

Karácsony a színpadon

Karácsony beszéde kezdetén Navalnaja üzenetére hivatkozott: „Legyetek bátrak!” Navalnijról beszélt, aki szerinte annyira szerette a hazáját, hogy hazament meghalni. A főpolgármester felidézte, hogy amikor a magyar parlamentben 1 perc néma csenddel adóztak Navalnij tiszteletére, akkor a kormánypárti politikusok nem álltak fel.

Ez nem tetszik a tömegnek.

A szabadság Karácsony szerint mindig Nyugatról érkezett, a szabadság elfojtása pedig mindig keletről. Felidézte Petőfi, 1848 és 1956 esetét.

Szerinte azok, akik Putyint választják, nem a magyar szabadságért harcolnak, hanem a sajátjukért, „hogy azt tehessenek velünk magyarokkal, amit csak akarnak”.

Karácsony szerint a magyaroknak nem kell annyira bátornak lenniük, mint Navalnijnak kellett. Magyarország szerinte még nem Oroszország, de percről percre közeledik hozzá. Bár ma senkinek nem kell az életét adnia a magyar szabadságért, szerinte itt az idő, hogy az emberek elkezdjék visszafoglalni a saját hazájukat. A mondást idézte, miszerint gyáva népnek nincs hazája.

március 15., 17:23

Magyar Péter nem fogna össze Orbánnal. És a Fidesszel?

link Forrás

Ha olyan helyzet állna elő, hogy harmadik erőként rajta múlna, ki kerül kormányra, összefogna-e a Fidesszel, kérdeztük Magyar Pétertől a rendezvény utám. „Először nézzük meg, mi a választás eredménye. Azokkal tud együttműködni, akik el tudják fogadni az általuk lefektetett pontokat” - mondta Magyar. Kérdésünkre, hogy Orbán Viktorral összefogna-e, azt mondta: nem, mert benne van a programjában, hogy csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, ő pedig már túlvan ezen.

Arra a kérdésre viszont, hogy más fideszes politikussal összefogna-e, azt mondta: ez teljesen hipotetikus kérdés, mert még pártbejelentés sem történt.

A cikk folytatódik

március 15., 17:20

Julija Navalnaja: Ahogy Putyin sem egyenlő Oroszországgal, úgy Magyarország sem Orbánnal

„Alekszej egyszerű dolgokért harcolt, a demokráciáért, a sajtószabadságért, a jogért, hogy normális európai országban éljünk” – mondta videóüzenetében Julija Navalnaja, Alekszej Navalnij özvegye. „Biztos vagyok benne, hogy ezek a dolgok közel állnak hozzátok mind, akik itt ma összegyűltetek. A férjem egy rendkívül erős és nagy hatású ember volt. Emberek milliói álltak mögötte, Putyin nem tudott volna egyedül megbirkózni vele.”

Navalnaja szerint Putyin elnöksége alatt Oroszország a szabadságjogok felszámolásának útjára lépett. „Apránként, lépésről lépésre, mindig valamilyen ürüggyel megfosztották az oroszokat a gyülekezési szabadságtól, a szólásszabadságtól, a tisztességes választásokhoz és a független médiához való jogtól. Ez vezette hazámat az erőszakhoz, a törvénytelenséghez és a háborúhoz”.

Azt mondta, hasonló dolgok történnek ma Európában, mint Oroszországban. Navalnaja boldog és büszke, hogy a tüntetők ez ellen harcolnak. „Putyin nem Oroszország és Oroszország nem Putyin” – mondta Navalnaja, aki szerint több tízmillióan akarnak demokratikus és szabad Oroszországban élni. Navalnaja szerint ehhez hasonlóan Magyarország nem Orbán, ezt bizonyítják be a most tüntetők is. „Legyetek bátrak” – üzente Navalnaja! A rövid videó után megint a Kacaj zenélt.

március 15., 17:08

Dúró Dóra utópiája

„Ezekben az években dől el, hogy milyen lesz Magyarország jövője” – kezdte beszédét a Mi Hazánk megemlékezésén Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese, aki röviden felvázolta a globalisták és a nemzetben gondolkodók közti küzdelem lehetséges kimeneteleit, utópiáit.

A cikk folytatódik

március 15., 17:03

Ádám Zoltán: Demokratikus főváros egy egyre autokratikusabb országban

Ádám szerint nem elég demokrataként viselkedni, de komolyanvehetőként is kell viselkedni. Elismeri, hogy nehéz komolyan vehető demokratának lenni, de szerinte hibáival együtt a fővárosi vezetés nagyjából így működött az elmúlt négy és fél évben. Tette mindezt egy egyre autokratikusabb országban.

A pécsi folkpop együttes, a Kacaj muzsikál.

március 15., 16:59

Ádám Zoltán modellváltásról, megtört gerincű tanárokról

Ádám szerint úgy jutottunk idáig, hogy a kormány kétharmaddal szisztematikusan leépítette a fékek és ellensúlyok rendszerét. Elmondása szerint a hatalom birtokosai privatizálták a magyar államot, nem csak anyagilag, de kulturálisan és lelkileg is. Szerinte elhitették, hogy bármit megtehetnek, amit fontos nekik, és hogy minden erőforrást a saját hasznukra használhatnak fel.

Ádám azt mondja, közelről ismeri ennek a logikának a működését, mivel ez működött szerinte a 2019-ben megkezdett Corvinusos modellváltás környékén is. A kormány a MOL és a WizzAir tulajdonosának adta az egyetemet, amelyen belül így a lojalitás vált a fő szervezőerőjévé. Szerinte ennek az egyetemi modellnek nem a versenyképesség növelése volt a célja. Azt szerinte ugyanis nehéz lett volna megtört gerincű tanárok munkájára alapozva elérni. A cél szerinte többek között inkább az volt, hogy Hernádi Zsolt gazdasági hasznot húzhasson új pozíciójából.

„Az egyetem a vizsgacsalás és az érdemtelen akadémiai előremenetel szimbóluma lett,ez Ádám számára nagy csalódás. „Úgy történt, ahogy szokott, elhallgattatták a kritikus hangot, így élünk 14 éve. Mit tehetünk ez ellen? Hogy kimondjuk az igazságot, ennél nincs veszélyesebb a rendszer számára (...) Tudjuk, hogy a rendszer nem méltó a tiszteletünkre, de még nem tudjuk, kik léphetnek a helyükre”.

március 15., 16:54

„Ez az ország sok tekintetben ott tart, ahol 2006-ban tartott”

Ádám szerint elhangzott az Orbán-rendszer őszödi beszéde, a kegyelmi ügy, védhetetlen gólt lőttek a saját hálójukba. Ez volt a legsúlyosabb morális tekintélyvesztés, a rezsim a története során először ismerte be, hogy ami történt, vállalhatatlan. „Utána semmi nem lesz ugyanolyan, mint korábban” – mondta.

március 15., 16:51

Ádám Zoltán: Akik miatt még lehet reménykedni a demokráciában

Következőnek a corvinusos vizsgabotrány után kirúgott Ádám Zoltán szólalt fel a színpadon. Az ügy röviden: egy befolyásos oligarcha gyermekét szabálytalanul vizsgáztatták le, miután a szülő leszólt az egyik tanárnak, Ádám pedig felszólalt ez ellen.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Az oktatási mozgalmak Ádám számára az utolsó kapaszkodó volt, a demokrácia terén. Karácsony Gergelynek, és több önkormányzatnak is köszönetet mondott, akik miatt szerinte van még ok reménykedni a magyar demokrácia újraélesztésében. Arról fog beszélni, hogy hol tart az ország, hogy hogy jutott ide, és hogy hogyan lehetne továbbmenni.