Szabó Péter OBT-elnök: Vállalni kell a konfliktusokat, de nem öncélúan, hanem hogy az igazságszolgáltatás minél hatékonyabban működjön

belföld
március 17., 09:11

Konfliktusok helyett inkább építő jellegű munkára számít a Kúriával és az Igazságügyi Minisztériummal az Országos Bírói Tanács (OBT) új elnöke, Szabó Péter, írja a hvg.hu. A lapnak adott interjúban azt mondta, nem szeretné, ha harcias testületként, de azt sem, ha egy lojális társaságként maradnának meg az emberek emlékezetében.

„Ha az élet úgy hozza, természetesen vállalni kell a konfliktusokat, de nem öncélúan, hanem azért, hogy az igazságszolgáltatás minél hatékonyabban, jobban működjön” – mondta. Ugyanakkor szerinte vannak alapértékek, amennyiben ezek megsértésének szándéka vetődne fel, akkor az OBT-nek határozottan ki kell állnia mellettük.

Az Országos Bírói Tanács 2022. decemberben.
photo_camera Országos Bírói Tanács Fotó: Bankó Gábor/444

A bírói függetlenségről azt mondta, az igazságszolgáltatással szemben jogos elvárás, hogy stabil legyen, ennek pedig elemi feltétele, hogy ne legyen kitéve a politikai változásoknak. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy légüres térben működne. Egyetlen bíró sem tekinthet el attól a kontextustól, amelyben ő ellátja a feladatát.”

Szerinte a jogszabályok csak az elégséges korlátokat állítják a bíró véleménynyilvánítási szabadsága elé, tehát például szolgálati viszonyukon kívül nyilvánosan nem fogalmazhatnak meg véleményt ügyekről. „Ez viszont nem jelenti, hogy a bírót ne illetné meg a véleménynyilvánítás szabadsága a bírósági igazgatást érintő kérdésekben”.A Kúria folyóiratának felfüggesztésével sokan nem értettek egyet a bírósági szervezeten belül, mondta Szabó. Varga Zs. András, a Kúria elnöke előbb felfüggesztette a folyóirat kiadását, aminek januári számából kiderülhetett, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekeket hamis vallomásra kényszerítő K. Endrének és vizsgálatot rendelt el a szerkesztőségben. „Magam is szerencsétlennek tartottam, ezért is örülök, hogy a Kúria gyorsan lezárta a vizsgálatot, megállapítva, hogy minden rendben volt a közléssel” – mondta, hozzátéve, hogy reméli, az elnökkel problémamentes lesz az együttműködés.

Arra a kérdésre, hogy bíróként mennyire zavarja a parlamentben zajló kontroll nélküli kodifikációs munka, azt mondta:Az időnként hevenyészetten összetákolt jogszabályok alkalmazása komoly problémát jelent, amellyel gyakorló bíróként is találkozunk”. Szerinte a kodifikáció minősége fontos szempont, és van is teendő bőven.