Vitézy: Köztem és Karácsony között dől el a választás, de nem számítok Szentkirályi visszalépésére

belföld
március 19., 18:20
  • Az elmúlt húsz évben azt tapasztalta, hogy a fejlesztési, szakpolitikai kérdéseket felülírja a pártpolitikai logika, ezen akar változtatni a civil szervezet jelöltjeként, LMP-s támogatással főpolgármester-jelöltként elinduló Vitézy Dávid.
  • Úgy kalkulál, hogy a választás közte és Karácsony Gergely között fog eldőlni.
  • Arra nem számít, hogy a Fidesz visszalépteti a javára Szentkirályi Alexandrát.
  • Elég volt a Lázár János-féle kormányzati Budapest-ellenes politikából, de abból is, hogy a városvezetés permanens panaszpolitikát folytat.
  • Nem szereti azt a szót, hogy kiábrándult szavazó, de szerinte annyian vannak, hogy az ő listája és a Kutyapárté is komoly erő lehet a fővárosi közgyűlésben.
  • Fideszes barátaitól pozitív üzeneteket kapott azután, hogy bejelentette indulását.

– A reggeli, indulását bejelentő videóban az LMP nevét nem említette, de utána az LMP nyomban jelezte, hogy támogatja az indulását. Elég furcsa kampányindítás, miért így történt?

– Nincs ebben semmi nagy titok. A honlapomon is ott van, hogy egy civil szervezet jelöl, de az LMP-vel közös jelöltjük leszek a főpolgármester-választáson. És állítunk egy közös listát, amivel szeretnénk alternatívát kínálni a budapestieknek, akár a Fidesz, akár az ellenzék szavazóinak, akár a mindkét tömbből kiábrándult szavazóknak.

– Reális az, hogy mindkét nagy politikai tábor ellen induljon valaki egy kétosztatú politikai térben?

– Fontos, hogy a budapesti politika ne az országos pártpolitikai harcról és csatározásról szóljon, hanem a város fejlesztéséről. Hosszas folyamattal jutottunk el odáig, hogy közös jelölt legyek. Voltak nagyon világos feltételeim az LMP felé. Ezeket most nem ragoznám nagyon hosszan, de például ilyen feltételem volt, hogy a pártpolitikusokat tegyük ki a fővárosi nagy cégek igazgatóságaiból és felügyelőbizottságaiból. Ne Draskovics Tiborok vagy Papcsák Ferencek üljenek a nagy fővárosi cégek irányító testületeiben. Egyikük ugye a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere volt, a másik egykori fideszes országgyűlési képviselő. Az LMP magára nézve is elfogadta, hogy ő sem delegál pártpolitikusokat ilyen helyekre. A választási lista 70 százalékát is az a civil szervezet fogja adni, amelyik engem jelöl, a listán legalább 70 százalékban szakértők lesznek. Nem lehet úgy meghaladni az országos pártpolitikai harcot, hogy aztán mi is a pártpolitikusokat hasznosítjuk újra.

– Azt mondta, hogy a kiábrándult fideszesek és a kiábrándult ellenzékiek szavazataira egyaránt számít. Csináltak felmérést, mielőtt indult volna, hogy honnan…

– Nem szeretem ezt a szót. Én nem azt mondom, hogy kiábrándult, mert ez a szó szerintem mást jelent. Szerintem ebben a városban nagyon sok olyan ember van, aki egy országgyűlési választáson ennek a kormánynak több intézkedésével azonosul, mint nem, és ezért, ha úgy tetszik, Fidesz-szavazó. Illetve sok olyan van, aki pedig ezt a kormányt inkább nem kedveli, mint igen, és ezért akármilyen is az ellenzéki kínálat, az országgyűlési választásnak ezen a logikáján, ami ugye egy kétajánlatos rendszer volt legutóbb, az ellenzéket választja.

De amikor Budapestről van szó, akkor egyik sem egy ilyen kétosztatú térben nézi a világot. Hanem az a fontos neki, hogy az a város, ahol él, az a környezet, ahol iskolába jár, ahol közlekedik, ahol szeretne kiülni meginni egy sört vagy egy kávét, az hogyan fejlődik. És mint ilyen, akár fideszes szavazóként is azt mondja, hogy Budapestet vezesse valaki, aki nem a kormány szóvivője, hanem van saját víziója Budapest fejlesztéséről, és képes a kormánynak nemet mondani. Ha pedig ellenzéki szavazó, akkor pedig azt gondolja, hogy azért persze a Fidesszel szembeni ellenzéki politika fontos, de nem szólhat minden arról, hogy egy ilyen egymásra mutogató, panaszkodó lájkbajnoksággá tesszük a budapesti politikát. Az ellenzéki szavazók látják, hogy azért ennek van alternatívája, ha megnézik Botka Lászlót Szegeden, Örsi Gergelyt a II. kerületben, Baranyi Krisztinát a Ferencvárosban, akkor azt látják, hogy lehet úgy ellenzéki várospolitikát vinni, hogy ez nem kizárólag panaszkodásról szól. Tök világos, hogy nekik a településük az első, és nem egy permanens ellenzéki miniszterelnök-jelölti kampányt visznek, mint Karácsony Gergely.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

– Akkor úgy kérdezem, hogy van-e felmérésük, hogy az inkább fideszes vagy az inkább ellenzéki szavazók, akikre inkább számíthat?

– Készült felmérés, ezt maximális transzparenciával az LMP közzé is tette. Abban az látszott, hogy ha minden ötödik Fidesz-szavazó és minden ötödik Karácsony Gergely-szavazó meggyőzhető arról, hogy adjon esélyt egy ilyen, nem a két nagy politikai tömbhöz tartozó, hanem egy kifejezetten Budapestre fókuszáló harmadik főpolgármester-jelöltnek, akkor megnyerhetem a főpolgármester-választást.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.