Csillagászati összegeket fizet a Google az Apple-nek, hogy a Safari keresőmotorja lehessen

TECH
május 04., 10:08

Húszmilliárd dollárt, azaz nagyjából 7200 milliárd forintot fizetett a Google az Apple-nek 2022-ben, hogy a Google adhassa a Safari böngészők alapértelmezett keresőmotorját, írja az Business Insider. Az összeg az Apple működési bevételének mintegy 15 százalékát is kiteheti a lap által idézett elemzők szerint.

photo_camera Fotó: JAKUB PORZYCKI/NurPhoto via AFP

Mindez az amerikai Igazságügyi Minisztérium által a Google ellen indított trösztellenes ügy során derült ki, mivel a két cég korábban hallgatott a megállapodás pontos összegéről. A kulcsfontosságú bizonyítékként hivatkozott papírokból az is kiderült, hogy a megállapodás 2005 óta kötelezi az Apple-t a Google motorjának alapértelmezett használatára.

A papírok szerint a Google és az Apple arra törekszik, hogy olyan szorosan dolgozzon együtt, mintha egy vállalat lennének. Az Apple vezérigazgatója 2018-ban arról kommunikált, hogy a két cég együttműködése olyan mély, hogy ahol az Apple szolgáltatásai véget érnek, ott a Google-éi kezdődnek.

A Google elleni trösztellenes per záróbeszédei a héten zajlanak. Az Igazságügyi Minisztérium azzal érvel, hogy a Google jogellenesen uralja a keresőmotorok piacát, a Google tagadja ezt.