Micimackó-jelmezben, tibeti és tajvani zászlókat lengetve tüntetett Hszi és Orbán találkozója ellen a Momentum

POLITIKA
május 09., 12:43

Micimackó-jelmezben, tibeti és tajvani zászlókat lengetve tüntettek a Momentum tagjai és aktivistái Hszi Csin-ping budapesti látogatása ellen a Karmelitánál. A momentumosokat nem engedték a miniszterelnöki iroda közelébe, ezért rendőrök kíséretében járták végig a várnegyedet.

A Micimackó 2017-ben vált politikailag érzékeny témává Kínában, miután elkezdett terjedni egy montázs, amin egy 2013-as, Hszi elnökről készült fotót egy Micimackó kép mellé tettek. A fotó a kínai elnök és Obama akkori amerikai elnök találkozóján készült. Tompos Márton Momentum-alelnök Facebook-posztja szerint

„Nem azzal lenne probléma, ha egészséges üzleti kapcsolat lenne a két ország között, hanem azzal, hogy az Orbán-kormány sokkal közelebb áll a kínai diktátorhoz, mint szövetségeseinkhez”.

link Forrás

Hszi a világ egyik legnagyobb hatalommal bíró vezetője, a diktátor személyiségéről és gondolkodásáról azonban még mindig keveset tudni, és azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az elmúlt évek jól alakultak volna számára. A koronavírus-járványt Peking katasztrofálisan kezelte, a kínai gazdaság évek óta gyengélkedik és súlyos, rendszerszintű gondokkal is küzd, miközben egyre több ország fontolgat kereskedelmi szankciókat bevezetni a kínai termékekkel szemben. Az országból menekül a külföldi tőke, miközben a kormány miniszterei és katonai vezetői gyakran hónapokra tűnnek el a nyilvánosság elől, hogy aztán kiderüljön, időközben „lemondtak” a posztjukról.

A kínai elnök európai turnét tart, Franciaország és Szerbia után érkezik hozzánk.

Címlapfotó: DAVID MALATINSZKY/malaphoto.hu/Momentum Mozgalom