Rekordmagas volt a részvétel az önkormányzati és az EP-választáson.
Karácsony Gergely 324 szavazattal többet kapott, mint Vitézy Dávid.
Sosem volt még ennyi érvénytelen szavazat főpolgármester-választáson.
Hatalmas sikert ért el Magyar Péter és a Tisza Párt.
Tizenhat településen van szavazategyenlőség.
Hadházy Ákos szerint a lényeg nem változott.
292
poszt
Legújabbak elöl
Régiek elöl
Márki-Zay Péter győzött Hódmezővásárhelyen
Orbán Viktor nem fogott vele kezet, mégis Márki-Zay Péter maradt Hódmezővásárhely polgármestere, 82, 35 százalékos feldolgozottságnál ez már biztos. Márki-Zay harmadszor indult a polgármester-választáson, először 2018-ban aratott váratlan győzelmet a hódmezővásárhelyi időközi választáson 2018-ban.
Költségvetési csalással vádolt ex-fideszes lesz a polgármester Pusztaottlakán
Nyert a költségvetési csalással vádolt ex-fideszes Simonka György Pusztaottlakán. Simonka az NVI alapján 116, míg kihívói 27 és 25 szavazatot kaptak. A politikus az Újítsuk meg Pusztaottlakát Mozgalom tagjaként jelöltette magát polgármesternek a Békés megyei településen, ahol már 2006 és 2014 között volt polgármester. Simonka és 32 társa ellen eredetileg költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügy a Fővárosi Törvényszéken, a pert januárban kezdték újra.
Nincs meglepetés Zalaegerszegen, Balaicz marad a város polgármestere
Balaicz Zoltánlett Zalaegerszeg polgármestere, ez már 60,78 százaléknál látszik. A városnak 1994 óta fideszes polgármesterei vannak, 2019-ben az ellenzéki összefogás dacára nyert közel 50 százalékponttal Balaicz Zoltán.
Szarvas Péter a tiszás és az összellenzéki jelöltet is megverte Békéscsabán
67,65 százalékos feldolgozottságnál már behozhatatlan az előnye Szarvas Péternek, több mint 40 százalékkal vezet a Tisza Párt által támogatott Bodóczi István előtt. Békéscsabán 2019-ben a Fidesz nem indított jelöltet, helyette a 2014-ben még a Jobbik támogatásával nyert Szarvas Pétert (Hajrá Békéscsaba) támogatta. Szarvas politikai súlyát jelzi, hogy az őt támogató Fidesznek és Hajrá Békéscsabának már az előző ciklusban is összesen 14 közgyűlési képviselője volt, szemben a külön indult ellenzék három képviselőjével.
„Ugyan még nem tudjuk az eredményeket, de egy biztos (...) egyértelmű lesz, hogy annak a NER-nek, annak a korszaknak vége van, amire megírták ezt a választási törvényt” – mondta Magyar az eredményváróján a színpadról. Magyar egy teljesen új helyzetről beszélt, ami már nem az lesz, hogy van a Fidesz, meg az apró ellenzék, amelyet össze lehet Gyurcsányozni.
Fotó:
Bankó Gábor/444
Magyar belsős forrásaira hivatkozva azt mondta, hogy jelenleg pánik van a Fideszben. Szerinte a Tisza párt képes és le is fogja győzni Orbán Viktort 2026 tavaszán.
Megköszönte a párt támogatóinak és aktivistáinak a munkát, amelyet ingyen végeztek. Az Orbánnak segítő kampányolókat janicsároknak nevezte.
„A magyar emberek békés emberek, türelmesek, de egyre több embernek jut eszébe, hogy bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!” – mondta Magyar, aki türelmet kért, amíg meg nem jönnek az EP-választások eredményei.
Kikapott Zamárdiban a Hunvald-ügy miatt külföldre menekült Czibula-Myers Csaba
Kilenc évig külföldön bujkált a magyar hatóságok elől, akik hivatali visszaélés miatt körözték a Hunvald-ügy kapcsán. Czibula-Myers Csaba hat éve tért vissza az országba, ezután felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, most pedig Zamárdi polgármesteri posztjáért indult. A függetlenként indult Czibula négy éve költözött Zamárdiba és most a 18 éve regnáló polgármestert próbálta meg leváltani. Sikertelenül, az eddigi polgármester, Csákovics Gyula nyert 75,28 százalékkal.
Van, aki megnyúlt arccal nézi az eredményt a Momentum eredményváróján
Az eredményvárón két kivetítőn futnak az NVI-től érkező adatok. Az egyik résztvevő arcát a kezébe temetve konstatálta, hogy a párt nem jut be a fővárosi közgyűlésbe, mire egy társa azzal vigasztalta, hogy még nagyon kicsi a feldolgozottság.
Cseh Katalin is itt van, a „Katka-csapattal”, ők arról beszéltek, 30 százalékos feldolgozottság alatt nem kell a számokkal foglalkozni.
Cseh Katalin csapata
Fotó:
Kaufmann Balázs
Még gyülekeznek az emberek, 300 ember regisztrált a helyszínre. Most nagyjából 60-70 párttag vagy szimpatizáns lehet itt, kis csoportokban beszélgetnek.
„A DK, az MSZP és a Párbeszéd között nem volt problematikus az együttműködés”
Szabó Rebeka, a Párbeszéd országgyűlési képviselője is megérkezett az eredményváróra. Talán nem meglepő módon Karácsony győzelmére számít, szerinte az a nagy kérdés, hogy Szentkirályi visszalépése után mennyire vált a nyilvánvalóvá a választók számára, amit ők régóta mondanak: hogy Vitézy a Fidesz embere. Tordai Bence kilépése őszintén meglepte, bár volt sejtése róla, de nem érti. Az együttműködés a DK, az MSZP és a Párbeszéd között nem volt problematikus – válaszolta tudósítónk kérdésére.
Komjáthi Imre
Fotó:
Kristóf Balázs/444
Közben Komjáthi Imre MSZP-s társelnök is ott van a Városháza parkban, ahol egyébként Pikó András eredményei is tapsot érdemeltek. Tudósítónk kérdésére Komjáthi azt mondta, először akart gratulálni a főpolgármesternek, és bár az EP-választás is fontos, az önkormányzatok közelebb állnak a szívéhez. Azért később átmegy majd a közös buliba. Tordai kilépése meglepte.
Mikor arról kérdeztük, miért viselhette meg Magyar megjelenése az ellenzéket, azt mondta, hogy a pártok későn kötöttek szövetséget, pedig egyedül nem lehet jó eredményt elérni. „Magyar Péterrel kapcsolatban várom, hogy mikor lehet például szakpolitikákról beszélni Egyelőre nem tudjuk, ő mit és hogyan kormányozna” – fogalmazott az MSZP társelnöke.
Kaposváron 39 százalékos feldolgozottságnál a várost 1994 óta vezető Szita Károly több mint 30 százalékponttal vezet az ellenzéki Pintér Attila előtt.
Nyíregyházán 33 százalékos feldolgozottságnál jóval szorosabb a verseny: a fideszes Kovács Ferenc polgármester 5 százalékponttal vezet Jeszenszki András előtt. Ez egy nagy visszavágó, 2019-ben is szoros volt kettejük küzdelme.
Kövér László házelnök és Kovács Ferenc nyíregyházi polgármester
Fotó:
Balázs Attila/MTI/MTVA
Szekszárdon 33 százalékos feldolgozottságnál a fideszes Berlinger Attila vezet 15 százalékponttal az ellenzéki Bomba Gábor előtt.
Veszprémben is sima fideszes siker érik közel 30 százalékos feldolgozottságnál: a fideszes Porga Gyula közel 20 százalékponttal vezet az összellenzéki Hartmann Ferenc előtt.
A Párbeszédből kilépett Tordai a Partizán kérdésére elmondta, hogy parlamenti mandátumáról nem fog lemondani, és a frakcióban is maradna, mivel amúgy is vannak független tagok.
Fotó:
Németh Dániel/444
Kifejtette, hogy kilépésével azt akarta egyértelművé tenni, hogy a Párbeszéd márciusi döntése – miszerint a DK listáján indulnak nem csak 2024-ben, de 2026-ban is –, szerinte szembe megy azokkal a célokkal, amiket alapításkor kitűztek. Szerinte a DK-ra való „felmatricázódás” távolabb visz ezektől a céloktól.
Ez egy morális és stratégiai alapú döntés, aminek szervezeti háttere van, mondta Tordai, aki szerint a Párbeszéd szervezetileg alkalmatlan. Elmondása szerint azért nem a döntés meghozatalakor lépett ki, mert nem akart ártani a pártnak a választások előtt. Azt is említette, hogy másoknak sem tetszett a vezetés döntése. Azt is mondta, hogy a Párbeszéd, mint párt, középtávon nem létezik.
Lassan elkezdtek csorogni a megyei jogú városok eredményei.
A legmagasabb eddig a hódmezővásárhelyi feldolgozottság, itt a két évvel ezelőtti ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter 12 százalékponttal vezet a fideszes Grezsa István előtt.
Zalaegerszegen és Békéscsabán van még érdemleges, 15 százalék körüli feldolgozottság: mindkét településen nagyon vezet a Fidesz által támogatott jelölt.
A legpasszívabb és a legaktívabb magyar települések
A 3131 magyarországi településből egy helyen, a zalai törpefalu Iborfián volt 100 százalékos a választási részvétel, itt már délután öt óráig mind a 18 választásra jogosult leszavazott. Iborfia után Kisvásárhely jött 96,92 százalékkal, a harmadik legaktívabbak Hernádbűdön voltak (96,75 százalék). Kisvásárhelyen a 130 választópolgárból, Hernádbűdön a 123-ból nem ment el 4-4 szavazó.