Erősödő szélsőjobb és a Fidesz európai jövője: mit jelentenek az EP-választás eredményei?

élő
június 10., 15:07

Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője az európai parlamenti választási értékelő műsorunkban azt mondta, valóban úgy tűnik, mintha az európai szélsőjobb vagy radikális jobboldal lenne ennek az európai parlamenti választásnak a nagy nyertese, de szerinte ha megnézzük a számokat, akkor azt látjuk, hogy az európai közép – legalábbis matematikailag – kitartott, az Európai Néppárt pedig még növelni is tudta a mandátumainak számát. Hegedűs szerint pusztán a számok alapján nem kellene azt feltételeznünk, hogy itt valami földindulásszerű átalakulás fog történni. A két legnagyobb vesztese ennek a választásnak teljesen egyértelműen a liberálisok és a zöldek. Hegedűs azt mondta, azáltal, hogy Macron francia elnök feloszlatta a nemzetgyűlést, és előrehozott választásokat írt ki, előállt egy olyan forgatókönyv, hogy amennyiben a francia elnök szerencsejátéka rossz irányba sül el, akkor hamarosan lehet egy Rassemblement National vezette francia kormány, ami ugyan nem fog ott ülni az Európai Tanácsban, de a kormány képviselői ott lesznek az egyéb tanácsi formációkban. Hegedűs szerint átértékelődhet a Rassemblement Nationallal való együttműködés, ha a francia választásokon Le Pen pártja győzedelmeskedik.

Úgy látja, Macron hosszabb távú és cinikusabb stratégiája az lehet, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy beengedi a szélsőjobboldalt a kormányzatba, mert arra számít, hogy a következő két év alatt annyit veszít egy radikális jobboldali kormány a népszerűségéből, hogy a 2027-es elnökválasztásra vélhetően már sokkal kevésbé előnyös pozícióból indulnának neki.

link Forrás

A német eredményekről azt mondta, az egyetlen oka annak, hogy nem oszlatják fel a német szövetség kormány, az jórészt az, hogy a benne lévő pártok tudják, nemcsak történelmi vereséget szenvednének a következő, előrehozott választáson, hanem az FDP számára önmagában a parlamentbe kerülés is kérdőjeles lenne. Jövő őszig szerinte ezt a koalíciót a félelem fogja összetartani.

Olaszország kapcsán úgy látja, Meloni sikeres radikális jobboldali kormányzása bár eredményes volt most, alapvetően polarizálta az olasz társadalmat, és a fő kihívónak tekintett demokrata pártot is egy erős helyzetbe juttatta.

A spanyol választási eredményből Hegedűs szerint két fontosabb következtetést lehet levonni. Hogy a szélsőjobboldal társadalmi támogatottsága messze elmaradt, illetve hogy Pedro Sanchez valódi politikai túlélőnek bizonyult.

Hegedűs szerint a legfőbb tanulság a lengyel számokból, hogy a tavalyi választások óta még nem alakult ki protesthangulat Lengyelországban, és a lengyel társadalom nagy része továbbra is egyetért a Donald Tusk-féle reformokkal.

Beszélt a Fidesz-KDNP jövőjéről is, Hegedűs szerint egy viszonylag gyenge vagy gyengülőfélben lévő Fidesz sokkal kényelmesebb koalíciós vagy politikai partner az EKR számára, és úgy látja, hogy egy szorongatott Orbán is kényelmesebb politikai partner lehet Meloni számára. Azt mondta, nem reális forgatókönyv, hogy a KDNP-s Hölvényi meg tudná vétózni a Tisza csatlakozását a Néppárthoz. Hegedűs szerint a Tisza belépésével egyébként a Néppárt maga mögött hagyhatja azt a kényelmetlen politikai örökséget, amit a Fideszhez való viszony jelent, de vannak pontok, amiket tisztázni kell, például a Tisza európai és külpolitikai stratégiai irányvonala és értékválasztása.

Ursula Von der Leyen lehetséges újrázásáról azt mondta, a vasárnapi eredmények minimális mértékben, de javítottak az esélyein. Szerinte a meghatározó dilemma számára továbbra is az, hogy ha együttműködik a zöldekkel, akkor nagyon nagy számú támogatót veszíthet a saját néppárti soraiból. Végül szóba került az európai tanács elnöki pozíciója is, ami egyelőre egy nyitott kérdés, pletykák szerint Charles Michelt a portugál António Costa követheti, de felmerült Pedro Sanchez neve is.