Negyven rakétát lőtt ki Izraelre a Hezbollah

háború
június 13., 17:38

Az izraeli hadsereg szerint csütörtökön negyven rakétát lőttek ki Libanonból Észak-Izraelre és a Golán-fennsíkra, egyelőre nem megerősített célpontokra. A támadást a Hezbollah vállalta magára.

Az Irán által támogatott síita terrorszervezet vasárnap egy észak-izraeli katonai központ ellen intézett légicsapást, amit a mostanihoz hasonlóan szintén iráni gyártmányú Falak-2 rakétákkal hajthattak végre. Szerdán több mint kétszáz rakétát lőhettek ki Libanonból Izraelre, a Hezbollah ezeknek egy részét az izraeli hadsereg dél-libanoni támadására „válaszul” magára vállalta.

photo_camera Fotó: RABIH DAHER/AFP
photo_camera Fotó: JALAA MAREY/AFP

Az IDF szerdán közölte, hogy egy keddi légicsapásban megölte a terrorszervezet egyik vezetőjét, Talib Sami Abdullát - akit a Hezbollah egyik legrangosabb dél-libanoni parancsnokaként tartottak számon.

A Hezbollah szerint csütörtökön hat izraeli katonai bázist vettek célba rakétákkal, három ellen pedig sikeresen hajtottak végre dróntámadást. A védelmi erők nem erősítették meg, hogy katonai célpontokat ért volna támadás, de közölték, hogy számos csapást sikeresen elhárítottak.

Két embert könnyű sérülésekkel ápolnak. (CNN)