Veszettül jó üzleti megállapodást kötött Rogán a találmányáról

POLITIKA
június 14., 08:41

Számos dolog mellett a Rogán Antallal készített interjúnkban szóba került a miniszter találmánya is. Az ebből származó bevételére hivatkozva tudja Rogán azt mondani, hogy megengedheti magának a magánrepülőgépes utazást és a családi programot a Bajnokok Ligája-döntőn, amit London egyik legdrágább szállodájában pihentek ki.

„Van egy találmány, amit nem Magyarországon jegyeztek be először. Nem egyedül csináltam. Az gond lenne, ha azt állítanám, hogy egyedül csináltam, hiszen nem vagyok mérnök” - mondta Rogán az elhíresült szabadalmukról, ami egy digitális aláírásfajta és annak hitelesítése, mobil készülékeken produkál hiteles aláírást. Azt ugyanakkor Rogán továbbra sem árulta el, hogy ő mit talált fel ehhez, ami után eddig már 1,3 milliárdos jövedelme volt saját bevallása szerint. A találmány kacifántos története itt olvasható.

link Forrás

Kaufmann Balázs kollégánk jelezte, hogy sokan azt gondolják, hogy ez egy zseniális, már-már művészi fedőtevékenység, amivel a miniszter az egyéb bevételeit fedi el. Rogán válaszában azt mondta, hogy „a találmányt elsőként az EU-s szabadalmi hivatal hagyta jóvá, nem is a magyar, abból talán az következik, hogy valami érték mégis van mögötte.”

„A találmány értékesítését, a hasznosítását egy cégre bíztuk. Én értelemszerűen ebbe a tevékenységbe nem szólok bele, sőt azt kell, hogy mondjam önnek, hogy igazából nekik abból, hogy az én nevem szerepel ott, nem előnyük, csak hátrányuk van”.

A hátrányos helyzetű cég a Moblisign, a tulajdonosa pedig Csik Balázs, akivel Rogán osztozik a találmányhasznosítási díjon. A cég tevékenységét súlyosan megterheli a Rogánnak évente fizetett díj, amelynek mértékéről onnan van tudomásunk, hogy azt Rogán évente beleírja a vagyonnyilatkozatában. Miután a cég is évente ad ki mérleget a tevékenységéről, abból kiderül, hogy volt olyan év, amikor a cég a teljes bevételéből minden második forintot átutalt Rogánnak.

link Forrás

Rogán azt mondja, hogy Csík Balázs és közte van egy üzleti megállapodás. Eszerint ő feltalálóként részesül a jogdíjból, Csík pedig „a jogdíj mellett értelemszerűen a cég más bevételéből is részesül”. Az biztos, hogy nem a fizetéséből kompenzál Csík, mert 2023-ban a Moblisign 13 alkalmazottjának teljes bérköltsége volt annyi, mint amennyit a reneszánsz miniszter kapott abban az évben a közös találmányért.

Csík ugyanakkor vesz ki osztalékot a cégéből. De ez sem összemérhető azzal, amit Rogán vesz fel találmányhasznosítási díjként. Csík 2020 és 2023 között összesen 223 millió forint osztalékot adott saját magának. A társfeltaláló Rogán ebben a négy évben majdnem 5-ször ennyi díjat kapott a találmányért, átszakítva az egymilliárdos határt. Azt nem tudjuk, hogy a cég fizet-e, és ha igen, mennyi találmányhasznosítási díjat a saját tulajdonosának az osztalékon felül. A cég mérlegében nagyobb, erre utaló tétel nincs.

link Forrás

Rogán szerint egyébként nem a neki kifizetett irdatlan összegek nehezítik a cég működését, hanem az, hogy „ezzel a találmánnyal, ezzel a hasznosítással most rengeteg európai uniós vagy éppen hazai pályázaton lehetett volna indulni. És ezeket nem tették meg, miattam”.

link Forrás