Joe Biden amerikai elnök biztosította a demokrata párti adományozókat arról, hogy még megnyerheti az elnökválasztást Donald Trump ellen, miután gyenge vitateljesítménye aggodalmat szított a jelöltségével kapcsolatban - írja a BBC.
A 81 éves elnök szombaton New Yorkban és New Jerseyben vett részt egy sor adománygyűjtő rendezvényen, és megpróbálta megvédeni a CNN elnökjelölti vitájában nyújtott teljesítményét. Az egyik rendezvényen felszólalva Biden elismerte, hogy
„nem volt nagyszerű estém, de Trumpnak sem volt”.
„Ígérem, hogy meg fogjuk nyerni ezt a választást” - mondta. Az elnök később arról is beszélt, hogy megérti a csütörtöki vitán nyújtott teljesítménye körüli aggodalmakat, de ígéretet tett arra, hogy keményebben fog küzdeni.
Biden és a felesége mellett Phil Murphy, New Jersey demokrata kormányzója is részt vett az adománygyűjtésen és biztosította róla Bident, hogy „mindannyian 1000%-ban vele vannak”. Biden teljesítménye vegyes reakciókat váltott ki, a vita után pánik lett urrá a demokratákon, a jelek szerint pedig megtört a párton belüli tabu, hogy nem szabad a visszalépéséről beszélni. A Biden-kampány pedig elfogadta, hogy a vita nem úgy sikerült, ahogyan remélték, de azt mondta, hogy nem fog félreállni egy másik jelölt javára.
Jennifer O'Malley Dillon kampányelnök szerint a vita utáni belső felmérések azt mutatták, hogy „a szavazók véleménye nem változott”. „Nem ez lesz az első eset, hogy a média túlfújt narratívái átmeneti visszaesést okoztak a közvélemény-kutatásokban” - mondta.
A New York Times egy szerkesztőségi cikkben „vakmerő szerencsejátéknak” minősítette elhatározását, hogy újra induljon. A cikk szerint a demokratáknak „el kellene ismerniük, hogy Biden nem folytathatja a versenyt, és létrehozni egy olyan folyamatot, amely alkalmasabb személyt választ ki helyette”.
Barack Obama volt elnök, Biden támogatója a közösségi médiában arról írt, hogy „előfordulnak rossz vitaestek”. „Ez a választás még mindig egy választás egy olyan ember között, aki egész életében az átlagemberekért küzdött, és egy olyan ember között, aki csak magával törődik” - írta Obama.
Bad debate nights happen. Trust me, I know. But this election is still a choice between someone who has fought for ordinary folks his entire life and someone who only cares about himself. Between someone who tells the truth; who knows right from wrong and will give it to the…
— Barack Obama (@BarackObama) June 28, 2024
Néhány órával a vita után Trump azt mondta támogatóinak, hogy a vitát „nagy győzelemnek” tekinti kampánya számára, és hozzátette, hogy szerinte Biden „durván inkompetens”.
Rettenetesen sikerült Biden számára a csütörtöki vita, és a jelek szerint megtört a párton belüli tabu, hogy nem szabad a visszalépéséről beszélni. De ez persze nem jelenti, hogy Biden így dönt majd, és kérdés az is, hogy ki lenne utána az új jelölt.
A jelenlegi elnök legfontosabb feladata az lett volna, hogy megnyugtassa az életkora és mentális frissessége miatt aggódókat. Ez azonban nem sikerült. Trump jóval határozottabb benyomást keltett, még akkor is, ha számos téves és megtévesztő dolgot állított.
Ezzel együtt nagyobb a pánik a demokrata párton belül, mint amit valaha lehetségesnek gondoltak volna.
Ha akkora veszélyt jelent Trump az országra, mint azt Biden mondja, nem tehet mást, mint visszalép, és egy erősebb és felkészültebb demokrata jelöltet indít a párt.