Orbánék új európai pártszövetséget jelentettek be Bécsben

POLITIKA
június 30., 08:30

Szombat este közölte a miniszterelnök szóvivője, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Bécsbe utazott, hogy egy új pártszövetség létrehozásáról folytasson megbeszéléseket Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével valamint Andrej Babiš korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével.

A megbeszélések után Kickl jelentette be vasárnap délelőtt, hogy új pártszövetséget hoznak létre Patrióták Európáért névvel, amely hazafias erőkből formálódik. Azt mondta, hogy a három párt és képviselőik új, hazafias mozgalmat képviselnek, ahova várnak további pártokat. Szerinte a szövetség létszáma nagyobb lehet, mint sokan gondolnák.

Kickl után Orbán azzal folytatta, hogy majd a történetírók eldöntik, mennyire volt fontos ez a nap, de ők azt gondolják, elindult az európai politika megváltoztatása. Szerinte 1989-ben kezdődött egy korszak az európai politikában, és ez a korszak a mostani EP-választással lezárult, a most létrehozott új politikai frakció létrejöttével új korszak kezdődik.

Egy olyan politikai formációt hozunk létre, ami hasítani fog, és gyorsan az európai jobboldal legnagyobb frakciója lesz. Napokon belül be fog következni, aztán a határ a csillagos ég, mondta Orbán.

A magyar miniszterelnök szerint az európai helyzet világos, az európai politikát meg kell változtatni, ezt támasztja alá véleménye szerint, hogy 27 országból 20-ben olyan pártok nyertek, amelyek a változást ígérték meg. "Azért jött létre a frakció, hogy a változást a brüsszeli elit akarata ellenére megcsináljuk" - folytatta. Orbán úgy látja, hogy az európai gazdaságban válsághelyzet van, és ehhez a háború mellett a brüsszeli elit rossz döntései is hozzájárultak.

Hamarosan kibocsátanak egy patrióta manifesztumot, ami összefoglalja azokat az eszméket és célokat, amik köré a munkájukat szervezik. Ezután Andrej Babišt és munkáját méltatta. Babiš is arról beszélt, hogy további pártokat is szívesen látnak soraikban, amire szükségük is van, hiszen akkor tudnak frakciót alakítani, ha további országokból lépnek még be pártok a szövetségbe. Egy EP-frakció alakításához ugyanis hét ország huszonhárom képviselője szükséges.

A saját pártcsalád létrehozásáról Orbán Balázs a héten beszélt a 444-nek. A miniszterelnök célja a közép-kelet-európai jobboldali pártok egyesítése, vagyis a csoporthoz csatlakozna a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök pártja, az ANO, valamint a volt szlovén kormányfő, Janez Jansa pártja, a Szlovén Demokraták és az Osztrák Szabadságpártra (FPÖ) is számít a magyar miniszterelnök. Ezek közül az ANO és az FPÖ csatlakozása már vasárnap meg is történt a patrióta manifesztum aláírásával, de ahogy Kickl is mondta, a napokban újabb pártok csatlakozhatnak.

Kiemelt videóink