Vidnyánszkyékat traumatizálta, hogy a balesetet szenvedett színészei elhatárolódnak a színház vezetésétől

KULTÚRA
július 10., 16:01

Azután, hogy Szász Júlia mellett a Rómeó és Júlia előadáson lezuhanó másik színész, a balesetben maradandó károsodást szenvedő Horváth Lajos Ottó is felmondott a Nemzeti Színháznál, a Vidányánszky Attila vezette intézmény gyors egymásutánban már a második közleményt tette ki a Facebookra. Miután az előzőben azt igyekeztek cáfolni, hogy mennyi kártérítést (nem) kaptak meg a színészeik Vidnyánszky korábbi állítása ellenére sem, most azt fájlalják, hogy „nyilatkozatháború alakult ki”.

„Az elmúlt hónapok történései megrázták a Nemzeti Színház társulatát. Nem pusztán a baleset ténye jelentett traumát, hanem a balesetet szenvedett volt kollégák részéről tapasztalt elhatárolódás a színház vezetésétől és közösségétől, illetve a kommunikációra való hajlandóság teljes hiánya”

- írja posztjában a Nemzeti Színház vezetése, és azzal vádolják a munkaképtelen színészeket, hogy „fals és a legtöbb esetben nem helytálló információkkal" etetik a nyilvánosságot.

Vidnyánszky Attila 2023. március 9-én
photo_camera Vidnyánszky Attila Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

A Vidnyánszky-féle színhászvezetés azt állítja, hogy ők hónapokig igyekeztek kerülni a nyilvános felületeken történő kommunikációt, de most már kénytelenek reagálni. Előzőleg Horváth Lajos Ottó mondta, hogy ő került kényszerhelyzetbe, mert a kártérítésről „a titoktartási megállapodásunk ellenére, idő előtt, olyan információk kerültek nyilvánosságra, amelyeket cáfolnom kell. [...] Nem először és nem egyszer teljesen fals és valótlan adatok jelentek meg a Nemzeti Színház igazgatójának részéről”.

A novemberi baleset után Vidnyánszky közelmúltban azt nyilatkozata, hogy a súlyos balesetet szenvedő színészek fejenként több mint ötmillió forint kártérítést kaptak - ezt Szász tételesen cáfolta, hozzátéve, hogy a kártérítésről még folyamatban van a megegyezés. Vidnyánszky reakciója erre az volt, hogy Szász azért állt bele a Nemzeti vezetésébe, mert a színházat „ugyanazok az erők akarják elpusztítani”, akik a hatvanas években felrobbantották.