Három hónapra eltiltották a 43-1-es kerekegyházi győzelemmel végződött serdülőmeccs játékvezetőjét

sport
július 12., 17:31

Idehaza és külföldön nagyot futott a hír májusban: a Bács-Kiskun U14-es bajnoksága Északi csoportja zárófordulójában a Kerekegyházának 42 góllal kellett megvernie a Pálmonostorát ahhoz, hogy ne a Kunszentmiklós legyen a bajnok. A Kerekegyháza 43-1-re győzött, ezzel bajnok lett. Így néz ki a világot bejárt tabella:

photo_camera Forrás: Az MLSZ adatbankja

Az eredmény felkeltette az MLSZ Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóságának figyelmét, hivatalból vizsgálatot indított. Az ügy három szereplőjét gyanúsították meg bundázással: Juhász László és Kis Balázs játékvezetőket, valamint a győztes Kerekegyházát. (Ezen a szinten egy játékvezető és egy asszisztens van, Juhász vezetett, Kis volt az asszisztense.)

Több meghallgatási kör után született meg az első fokú határozat: bizonyítottság hiányában az eljárást mindhármójukkal szemben megszüntetik.

Juhász László játékvezetőt viszont a labdarúgás szabályának megszegése miatt három hónapra eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől. A vétség tudomásunk szerint az volt, hogy a jegyzőkönyv pontatlanságot tartalmazott, nem pont azok ültek a padon, akiknek a jegyzőkönyv szerint ülniük kellett volna.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye van.