Rogán izraeli-grúz barátja és az izraelita hitközség közös cége 1,3 milliárdot kapott Brüsszelből

gazdaság
július 16., 06:02

Egészen szokatlan cégfelvásárlás zajlott le tavaly: Rogán Antal barátja, Michaeli Shabtai, valamint a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség közösen szerezte meg az ország egyik legnagyobb alumíniumfeldolgozóját. Maradhatunk talán annyiban, hogy nagyon testidegennek tűnik ez a hármas felállás, hiszen Shabtai az ingatlanpiacon, a médiában és a pénzügyek területén mozgott, a hitközség pedig a szeretetotthonokról, segélyszolgálatokról híres.

Az üzletet azonban komolyan veszik, hiszen amint átvették az Inotal Alumínium-feldolgozó Zrt.-t, rövid időn belül uniós forrásokra pályáztak. El is nyertek 1,3 milliárd forintot, így egy 3 milliárd forintos összértékű beruházás 45 százalékát fogják az uniós adófizetők állni. A maradékot saját forrásból tervezik kifizetni.

A nyertes pályázatokat listázó oldalon szereplő információk szerint a kérelmet idén február 2-án nyújtották be, bár az igény jelzése már a tavalyi év utolsó napjaiban megtörtént. Végül szűk három hónappal később, április legvégén megszületett a pályázat pozitív elbírálása is.

Ebből a pénzből az Inotal Veszprémben egy 10 MW névleges teljesítményű és egy 20 MW energiatárolási kapacitású energia tároló rendszert akar telepíteni.

A tárolórendszerre minden bizonnyal azért is lehet szükségük, mert a helyszínen telepítenek egy naperőművet is. Az Inotal ezzel a projekttel hozzájárul Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének F energia – zöld átállás nevű komponensben foglalt „Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél” céljainak megvalósulásához.

Az Inotal Zrt. vállalja, hogy 10 évben üzemben tartja, és rendszeresen használja a hálózati csatlakozással rendelkező energiatárolót, valamint adatot szolgáltatnak az EU és a MEKH felé a megvalósított beruházás műszaki és gazdasági tapasztalatairól és lehetővé teszi, hogy az energiatároló rendelkezésre állását a MAVIR Zrt. legalább évente egy alkalommal a helyszínen is ellenőrizze.

Simán megvan a projekthez hiányzó 1,7 milliárd forint

Remek évet zárt az Inotal az új tulajdonosokkal, hiszen a csökkenő bevételek ellenére is 50 százalékkal nőtt a cég tiszta nyeresége. Tavaly év végi árfolyamon számolva 58 milliárdról 39 milliárdra zuhant a cég árbevétele, ezzel párhuzamosan ugyanakkor a kiadásokat is jelentősebb mértékben tudták lefaragni. Egyebek mellett azzal, hogy dolgozóinak 10 százalékától megvált a cég a tavalyi év során: az átlagos létszám ugyanis 315 főről 284 főre csökkent. Ez a leépítés azonban még az új tulajdonosok megjelenése előtt történhetett, a kiegészítő mellékletben ugyanis azt írják, 2022 végével küldtek el alkalmazottakat.

Így végeredményben 1,2 milliárd forintról 1,8 milliárdra nőtt tavaly a cég profitja.

A cég bankszámláján tavaly év végén 2,7 milliárd forint volt, az előző évek gazdálkodásainak eredményét halmozó eredménytartalékban pedig 5,8 milliárd forint.

A 2024-es év azonban nem lesz fáklyásmenet. A kiegészítő mellékletben foglaltak szerint ugyanis több jogcímen is tartalékot kellett képeznie a cégnek. Egyrészt egy korábbi üzemi baleset miatt árvaellátást kell fizetniük, erre a célra év végén 9,7 millió forintot tartalékoltak.

Egy, az Inotal ellen indított per miatt 3,8 milliós tartalékot képeztek. A dokumentum szerint munkaügyi perről lehet szó, amelynek során egy magánszemély hozzátartozóként 17 millió forintos sérelemdíjra tartana igényt, emellett havi tartás pótló kártérítésre is igényt tart.

A cégnél arra is számítanak, hogy a fixált földgáz árak miatt tetemes veszteségük keletkezik, ezért 302 millió forintos tartalékot képeztek emiatt, pontosabban „a 2024. január-szeptember időszakra fixált földgáz ár miatti, a januári tényleges, illetve a mérlegforduló napján érvényes piaci ár közötti veszteség jellegű különbözet fedezetére”.

Végezetül közel 50 millió forint tartalékot képeztek a már megtelt, salakfeldolgozás során használt tárolómedencék rekultivációjára. Így ezzel együtt összesen közel 140 milliót tettek félre erre a célra.

Kiemelt videóink