A tevetej kedvező élettani hatásai és különleges összetétele miatt értékes táplálék, a népességgyarapodás miatt világszerte egyre jobban felértékelődik – közölte a mosonmagyaróvári, egy évtizede ezzel a termékkel foglalkozó Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. ügyvezetője az M1-en.
Kocsis Róbert azt mondta: most épp a közép-afrikai Csádból érkezett egy küldöttség, hogy tanulmányozza a magyarországi feldolgozási eljárást. Erről a hétvégén Máthé László Eduárd, a szub-szaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztos is beszámolt fotókkal:
A kapcsolat megerősítésére együttműködési megállapodás írt alá a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. és a Csádi Élelmiszer-minőségellenőrzési Központ (CECOQDA) vezetője.
A magyar ügyvezető szerint a tevetej feldolgozási technológiája meghosszabbítja az eltarthatósági időt, higiénikus fejést tesz lehetővé, és biztosítja a kiskereskedelmi láncok teljes ellátását is. A tapasztalataik birtokában szívesen működnek együtt minden olyan országgal, amelyik megkeresi őket – mondta.
Soudy Imar Djibrine, a CECOQDA igazgatója azt mondta, a háborús időket maga mögött tudó Csád a gazdasági nyitás politikáját választotta, és így az élelmiszeripari és élelmiszer-ellenőrzési együttműködés terén is szorosabban együtt kíván működni a magyar partnereivel. Hangoztatta azoknak a tapasztalatoknak a fontosságát, amelyeket a több mint egy évszázados múlttal rendelkező Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet tud átadni az alig tíz éve létrehozott CECOQDA-nak.
A csádi igazgató azt mondta, többek között a mikrobiológiai és biokémiai vizsgálatok terén szeretnék fokozni együttműködésüket a magyar féllel, de számos közös lehetőség mutatkozik az állattenyésztés speciális ágazataiban – például a mesterséges megtermékenyítés terén – és a kutatás egyéb területein is. Szerinte a kialakult kapcsolatnak köszönhetően elősegíthetik, hogy a helyi termékeket, köztük a tevetejből készült árucikkeket win-win jellegű együttműködéssel értékesítsék. Soudy Imar Djibrine egyúttal köszönetet mondott vendéglátóinak a kedves fogadtatásért – írja az MTI.
A békepárti magyar kormány felvetésére tavaly novemberben fogadta el a parlament azt a határozatot, aminek az értelmében 200 magyar katona megy Csádba, hogy hozzájáruljon a Száhel-övezet stabilitásához a migráció csökkentése érdekében, és mivel a magyar kormány érdeke a nemzetközi béke, részt kell vennie az országnak a terrorizmus elleni harcban is. A misszióban furcsa szerepe lehet Orbán Gáspárnak, a miniszterelnök fiának is, és úgy tűnik, már a hivatalos döntés előtt, titokban adhatott a magyar kormány 817 milliót a jelenlétre az afrikai diktatúrában. Márki-Zay Péter minderről visszatérően meg szokta jegyezni, hogy: „Csád.”
Panyi Szabolcs információi szerint a testület az amerikai elnöki Nemzetbiztonsági Tanács magyar megfelelője lehet, ahol a miniszterelnök nemrég még csádi oszlopok mögött bujkáló fia egy külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó osztály létrehozásán dolgozik.
Kommentben kérdezte fel Orbán Viktort.
Az eredmény borítékolható volt, Mahamat Idriss Déby Itno győzött a tisztességesnek nehezen mondható választásokon. Közelebb kerülhettünk ahhoz, hogy a Honvédség tényleg missziót indítson Csádban.
Már az előtt eldőlhetett a magyar szerepvállalás és a fejlesztési központ kialakítása, hogy egyáltalán a csádi elnök állítólagos meghívó levele megérkezett a magyar kormányhoz.