Szijjártó: A balti külügyminiszterek gyerekes hazugsággal indítottak újabb propaganda-hadjáratot Magyarország ellen

eu
július 30., 19:11

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az alábbi szöveget posztolta:

„Újraindult a balti propaganda-hadjárat hazánk ellen, ezúttal amiatt, hogy több más ország állampolgárai mellett az orosz és a belorusz állampolgárok is bekerültek a Nemzeti Kártya-programba. Ezzel pedig veszélyeztetjük a schengeni övezet biztonságát - állítják a baltiak.

Márpedig ez egy gyerekes hazugság.

Az igazság ezzel szemben az, hogy az orosz és belorusz állampolgárok továbbra is kizárólag vízum birtokában léphetnek be Magyarország és ezzel a schengeni övezet területére, tartózkodási engedélyt pedig csak a jogszabályokban rögzített módon, az Idegenrendészeti Főigazgatóság által lefolytatott eljárás nyomán kaphatnak.

Ilyen eljárásokat lefolytatni, tartózkodási engedélyt kiadni az európai szabályok szerint nemzeti hatáskörbe tartozik, ilyen joga tehát van a litván, a lett és az észt hatóságoknak is.

Sokkal jobb lenne, ha balti kollégáim korrektül tájékoztatnák saját választópolgáraikat egy újabb hazugsághadjárat indítása helyett.”

Szijjártó Péter az Alekszandr Mertennel, az Atomsztrojekszport alelnökével, a Paks II. atomerőmű építési projektigazgatójával, a paksi bővítés kivitelezési szerződése módosításának aláírásakor tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. augusztus 18-án.
photo_camera Szijjártó Péter az Alekszandr Mertennel, az Atomsztrojekszport alelnökével, a Paks II. atomerőmű építési projektigazgatójával, a paksi bővítés kivitelezési szerződése módosításának aláírásakor tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. augusztus 18-án. Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Magyarország júliustól – részben a Paks 2 munkaerőigényére hivatkozva – kibővítette a Nemzeti Kártyával magyarországi munkavállalásra jogosultak körét. Korábban főleg szerb és ukrajnai vendégmunkások dolgozhattak így nálunk, de mostantól néhány újabb balkáni ország mellett Oroszországból és Belaruszból is igényelhető a munkavállalási forma. Nem kell benyújtani konkrét munkaerőigényről szóló igazolást sem, így könnyebb lesz azt megszerezni.

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke komoly kockázatot lát ebben, és Rácz András Oroszország-szakértő is nemzetbiztonsági kockázatról írt, szerinte az oroszoknak ez belépést jelent az egész schengeni övezetbe. Már az Európai Bizottság is vizsgálja a szabályozást.

Kiemelt videóink