Vas Kata Blanka nyerte a Tour de France 5. szakaszát

sport
augusztus 15., 16:38

Továbbra is nagyszerű formában van az olimpián a kerékpárosok mezőnyfutamában 4. helyet szerző Vas Kata Blanka.

Az olimpia után közvetlenül indított verseny 5. futama Belgiumból rajtolt. Öt kisebb kategorizált emelkedő és 1820 méter szintemelkedés várt a bringásokra, 152,5 kilométer után Amnéville-ben volt a befutó. Vastól előzetesen itt vártak jó eredményt.

Volt egy próbálkozása már egy 15 fős szökésben, de beérte a mezőny őket. Aztán 6 kilométerrel a vége előtt volt egy olyan esés, amiben legalább 10-en földre kerültek, így többek között a sárga trikót viselő összetett éllovas Demi Volleringet. Mindez nem érintette az SD Worx-Protime-nál versenyző Vast, mert a baleset előtt haladt.

Előbb egy öt, majd egy 4 fős bolyban haladt a cél felé, lesprintelte azt a Kristen Faulknert is, akivel az olimpián nem tudott menni a végén, otthagyta Kasia Niewiadomát és Liane Lippertet is, és megnyerte a futamot.

Vas Kata Blankának elképesztő szezonja van, részt vett a női Vueltán - ahol két napig viselte az összetettet vezetőnek járó piros trikót - és a Girón is - ahol tavaly nyert szakaszt -, majd az olimpia után a Tour de France-on is indult, parádés teljesítménnyel.

A futam után azt nyilatkozta, hogy ez a futamgyőzelem kárpótlás azért, mert lemaradt a dobogóról az olimpián, de önbizalmat is szerzett, mert Párizsban ott tudott lenni a legjobbak között. A futam előtt nem érezte jól magát, de a csapata sprintere, Lorena Wiebes azt mondta, hogy higgyen magában. Nem működött a rádiója, nem tudta, mi történt mögötte, sajnálja, hogy a bukás miatt elvesztette a csapattársa az összetettben vezetőnek járó sárga trikót.


Az egyhetes, nyolcszakaszos verseny pénteken a Remiremont és Morteau közötti 159,2 kilométeres szakasszal folytatódik, és vasárnap a legendás Alpe d'Huezen zárul. A hét versenynapba úgy fér bele a nyolc etap, hogy kedden egy rövid, mintegy 70 kilométeres mezőnyszakaszra és egy 6,3 kilométeres egyéni időfutamra is sor került.

Eredmények (a verseny honlapja alapján):
5. szakasz, Bastogne-Amnéville, 152,5 km:
1. Vas Kata Blanka (SD Worx-Protime) 3:46:51 perc
2. Katarzyna Niewiadoma (lengyel, Canyon//SRAM) azonos idővel
3. Liane Lippert (német, Movistar) a. i.
4. Kristen Faulkner (amerikai, EF-Oatly-Cannondale) a. i.
...20. Puck Pieterse (holland, Fenix-Deceuninck) 28 másodperc hátrány
...50. Demi Vollering (holland, SD Worx-Protime) 1:47 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Niewiadoma 11:27:29 óra
2. Faulkner 19 másodperc hátrány
3. Pieterse 22 mp h.
...9. Vollering 1:19 perc hátrány
...44. Vas 8:44 p h.

Kiemelt videóink