Hat nappal a tanévkezdés előtt bezáratja a kormányhivatal Iványiék iskoláit és a hajléktalanóvodát

belföld
augusztus 27., 19:44

A fővárosi Kormányhivatal a köztartozásokra hivatkozva törölte az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) két budapesti iskoláját a nyilvántartásból, máshol helyezi el az oda járó gyerekeket.

Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye az egyház NAV-tartozásaira hivatkozik: indoklásuk szerint a fenntartó így nem képes biztosítani a törvényben előírt működési feltételeket, „a felhalmozott jelentős köztartozás, illetve közüzemi díjtartozás veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését” - írják.

A határozat a MET budapesti intézményeit érinti. Ezek a XVIII. kerületi Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. Utóbbi székhelye a MÁV-telepen van, míg a „hajléktalanóvodaként” is ismert ovi a józsefvárosi Dankó utcában működik. Ide olyan gyerekek is járnak, akiknek a szülei nem rendelkeznek lakcímmel, számukra az intézmény sokszor valamennyire a családot és néha a normális otthoni körülményeket is pótolja.

Telefonon elértük Iványi Gábort, aki azt mondta, ő is csak negyedórája szerzett tudomást a döntésről.

„Nem találkoztam még olyan eljárással, amit ez a társaság művel, de úgy látszik, ha megtehetik, akkor megteszik, és a jelek szerint mindent megtehetnek. Semmi nem számít nekik. A dolog hihetetlen mértékben felelőtlen, 200-250 gyermeket érint”

- mondta a MET elnöke a 444-nek. Iványi azért is tartja aljasnak az eljárást, mert az elmondása szerint az elmúlt hetekben is tárgyaltak a NAV-val és az Oktatási Hivatallal az adósságok ütemezéséről és a működési engedélyük meghosszabbításáról.

Iványi Gábor fináncok gyűrűjében tavaly februárban.
photo_camera Iványi Gábor fináncok gyűrűjében Fotó: Kiss Bence/444

Miután a NAV a köztartozások miatt júliusban inkasszálta az egyház intézményeinek bankszámláit, Iványi Gábor levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, melyben részletes tartozásütemezési tervekkel ígéretet tett a köztartozások belátható időn belüli törlesztésére. „Várjuk egyértelmű válaszát: a minisztérium az adósságrendezés ellehetetlenítését, az intézményrendszerünk felszámolását, vagy az állami támogatások biztosításával ezek folyamatos, szabályszerű működését, az újabb tartozások keletkezésének megállítását, és az adósságok ütemezett törlesztését választja” – írta a levele végén Iványi Pintérnek.

A lelkész most azt mondta nekünk, hogy a NAV szóbeli ígéretet tett neki, hogy felfüggesztik az inkasszót, ha a MET ismét az Európai Bírósághoz fordul, ezt azonban a Kormányhivatal ugyanúgy nem várta meg, ahogy az Oktatási Hivatal által a működési engedély meghosszabbításához szabott újabb feltételek teljesítését sem, pedig ezek miatt a nyáron még ablakcserékbe is kezdtek az iskoláikban.

„Kérdeztük a tárgyalóféltől, hogy nem fognak-e újabb feltételeket szabni, ha ezt teljesítjük - a kormányhivatal döntésével most megérkezettt a válasz”

- mondta Iványi a 444-nek.

Az elmúlt bő tíz évben a kormány ellehetetlenítette a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület munkáját. Előbb megvonták az egyházi státuszukat, kizárva ezzel az intézményeiket is a kiegészítő állami támogatások és az egyszázalékos felajánlás köréből. Miután ezt az Alkotmánybíróság, majd a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is jogsértőnek találta, 2021-ben visszakapták a státuszukat, de a kormány nem volt hajlandó ismét megkötni velük a közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást. Ennek hiányában Iványiék nem kaphatják meg a hasonló karitatív szervezeteknek járó kiegészítő támogatásokat, nagy részben ennek köszönhető, hogy a MET szervezetei nem tudták befizetni az adók és a közterhek jelentős részét.

Az egyház Budapesten kívül is több óvodát, általános iskolát és középiskolát tartott fenn az ország hátrányos helyzetű térségeiben is, de miután a Belügyminisztérium és a NAV is több száz millió forintot vont le a köztartozások miatt a normatíváikból, egy időben már fizetést sem tudtak adni a dolgozóiknak. A MET több vidéki iskoláját inkább átadta az önkormányzatoknak, még Borsodban működik egy nagyobb iskolájuk: Abaújkéren 400 gyereket tanul náluk. Ott párhuzamosan zajlik egy másik eljárás: az Oktatási Hivatal visszavonta az iskola működési engedélyét, öt napot adott rá, hogy kiürítsék az épületet.

A budapesti iskolákba, amiket hat nappal a tanévnyitó előtt törölt a nyilvántartásból Budapest Főváros Kormányhivatala, már elindult a beiratkozás. Az ezekbe járó 156 tanköteles tanulónak a kormányhivatal kijelölte az intézményeket, amelyek a szabad férőhelyek erejéig kötelesek átvenni őket. Van azonban 89 nem tanköteles tanuló is, az ígéret szerint őket is tájékoztatják a fogadni képes intézményekről. A 26 óvodásról a kormányhivatal annyit közölt, hogy felveszi a kapcsolatot az érdekükben a lakóhelyük szerint illetékes önkormányzatokkal. Kérdés, hogy ez mennyit ér a gyakorlatban: a Wesley óvodáját nem véletlenül nevezték hajléktalanóvodának.

Kiemelt videóink