Most épp azon fantáziálnak a kormánysajtóban, hogy milyen lett volna Donáth Anna édesanyjának abortusza

Egészségügy
augusztus 29., 15:41

(Az alanti cikkben borzasztó dolgokat kell idéznünk, az érzékeny lelkű olvasóknak ezen a ponton javaslom, hogy gondolják meg, kell-e ez nekik.)

Rettenetes, embertelen írás jelent meg a kormányközeli Demokratában, aminek a szerzője beteges részletességgel képzeli el, hogy egy alternatív valóságban hogyan kérte volna meg Donáth Anna édesanyja 1986-ban a nőgyógyászát, hogy az abortuszt végezzen el rajta.

Ungváry Zsolt felfoghatatlan szövegében az anya annyival kommentálja az orvosnak az abortuszt, hogy

„már van két gyerekem, egyébként is ez még csak egy sejtcsomó”.

Ő a szerző:

A perverz képzelgést a szerző arra futtaja ki, hogy ha Donáth nem születik meg, akkor a Fidesz-kormány megrendezhette volna a 2024-es budapesti olimpiát, a Duna fölött hologram formájában pedig megjelenhetett volna a kereszt, „az ország keresztény múltjára utalva”. A fogalmazás, pontosabban a múltidő használata meglepően pontos, a kormánypárti szerzőnél ember nem lehet messzebb a kereszténység bármely tanításától.

Az írás vége klasszikus orbánista álomkép:

„A záróünnepségen a második ciklusa végén járó Trump elnök barátjától, Orbán Viktor miniszterelnöktől jelképesen átvette az olimpiai zászlót.
Az éremtáblázaton a kínaiak, amerikaiak és oroszok mögött a negyedik helyen végeztünk.”

A szerző nemrég arról írt publicisztikát, hogy „a hanyatló, számunkra érthetetlen, de objektíve is életidegen kultúrájú Nyugat és a felemelkedő, sok dologban rokon Kelet” közül utóbbi mellett kell döntenünk.

Ungváry ezután magyartalannak bélyegezte a latin betűket

„a pogánynak bélyegzett, bár hangzóanyagunkhoz remekül idomuló rovásírást lecseréltük a szegényes hangzókészletű, ezért a magyar nyelv leírására alkalmatlan latin betűkre”

majd javaslatot tett a kínai írás bevezetésére:

„ezzel az erővel megtanulhatjuk a kínai jeleket is, 800 év alatt azokat is majd csak a magyar szabályokhoz igazítjuk”.

Ungváry egyébként termékeny író is, az Oktatási Hivatal speciális honlapján több, iskolai ünnepségeken előadható darabját ajánlják a magyar iskoláknak.

Update: Van ennél is vadabb! Olvasónk, A. hívta fel a figyelmemet a cikk megjelenése után röviddel, hogy a szelid szavú humanista szerző mindeközben aktív gimnáziumi tanár. Csekkoltam és valóban: Ungvári az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium könyvtárosa és törtitanára.

Kiemelt videóink