Annyira meleg volt egy budapesti iskolában, hogy hazaküldték a tanulókat

oktatás
szeptember 04., 13:06

Olyan meleg volt a ferencvárosi Leövey Klára Gimnázium osztálytermeiben, hogy hazaküldték az összes diákot szerda délben – írja a Magyar Hang. Arról, hogy csütörtökön lesz-e tanítás, még a nap folyamán értesítenek mindenkit.

A lapnak a diákok azt mondták, hőmérő nem volt náluk, így nem tudják, hány fok volt, de szerintük fülledt meleg volt a tantermekben, különösen az emeleteken.

Pedig korábban úgy tűnt, erre már megtalálta a megoldást a kormány: Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára hajnali szellőztetést írt elő az iskoláknak.

Ahogy mi is megírtuk, az iskolákban csak kevés helyen van légkondi, sok helyen a szülők visznek be ventilátort, de van olyan épület, ahol már ez sem megoldás.

Csütörtökig biztosan másodfokú hőségriasztás van érvényben, de az előrejelzések szerint szeptember második hetében is 30 fok körüli csúcsok lesznek, vagyis továbbra is lesznek iskolák, ahol elviselhetetlenül meleg lesz.

Kiemelt videóink