Pár éve még a magánűrhajózás egyik legígéretesebb amerikai projektjeként emlegették, most viszont már arról szólnak a hírek, hogy nagyon komoly anyagi problémákkal küzd az Axiom Space. A NASA-val és a SpaceX-szel is együttműködő vállalat fő tevékenysége az elmúlt években az űrturisták eljuttatása volt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), de a Kam Ghaffarian milliárdos által társalapított cégnek ennél nagyobb ambíciói vannak: saját űrállomást akarnak építeni, amit aztán vállalatok, kutatók és turisták vehetnének igénybe.
A Forbes friss cikke szerint viszont a vállalat terveit súlyos földi gondok nehezítik: fogytán a pénz, és egyre nehezebben tudnak új forrásokat bevonni. A lap újságírója a cég hét korábbi, név nélkül nyilatkozó munkatársával is beszélt, emellett betekintett belső dokumentumokba is, ez alapján írtak az Axiom nehézségeiről.
A történteknek magyar vonatkozása is van: a NASA és az Axiom Space következő közös kilövésén jutna fel az űrállomásra a magyar asztronauta, Kapu Tibor. Ezt a missziót nemrég fél évvel eltolva, 2025 tavaszára halasztották.
A 2016-ban, Houstonban alapított Axiom vezetőinek eredeti ötlete az volt, hogy az ISS-t amolyan bázisként használva, felépítenének mellé egy több modulból álló saját űrállomást, amit aztán kereskedelmi alapon adnának ki.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!