Orbán Balázs bátorítaná Magyar Pétert, hogy ne legyen gyáva, és álljon ki vele vitázni

POLITIKA
szeptember 22., 12:18

„Képviselő Úr [Magyar Péter] az elmúlt napokban mondvacsinált okokból kétszer is visszautasított egy olyan politikai vitát közöttünk, amit a köztelevízió javasolt. Sebaj. Ezúttal személyesen teszek egy kísérletet” – tett személyes kísérletet a Facebookon Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vasárnap reggel.

Az M1 ugyanis kétszer is megpróbált vitát szervezni Magyar és Orbán Balázs között. A Tisza Párt elnöke először az árvízre hivatkozva utasította vissza, másodszor pedig azt közölte, hogy nincs dolga az érdemi pozícióval nem rendelkező Orbán Balázzsal.

„A magyar uniós elnökség bemutatásán az Európai Parlamentben a tervek szerint én is ott leszek, illetve Ön is ott lesz mint képviselő. (...) A javaslatom a következő: ezen esemény margóján tartsunk egy külön vitát kettőnk között a magyar közmédia szervezésében – írja Orbán Balázs, aki reméli, hogy Magyar részéről nem jön – több angolnázás, vádakozás, elsomfordálás.”

Orbán Balázs posztja nem sokkal azután érkezett, hogy Magyar Péter felsorolt néhány témát, amiről vitatkozna Orbán Viktorral - miután Orbán vasárnap reggel visszakérdezett az RTL újságírójának, hogy miről kellene vitáznia Magyarral.

A miniszterelnök az árvízinfón azt mondta, „biztos majd lesz egyszer választás Magyarországon, és akkor majd vitázhatunk mindenféléről, de ebben a pillanatban normális, konszolidált politikai élet zajlik Magyarországon. Mindenkivel szívesen beszélünk mindenről ott, ahol ennek helye van.” Orbán azt is elmondta, hogy október első vagy második hetében vesz majd részt azon az európai parlamenti vitán, amit az árvízre hivatkozva mondott le.

Kiemelt videóink