Szeptember 11-én rendezték az első elnökjelölti vitát Kamala Harris és Donald Trump között, melyből noha egyöntetű vélemények szerint Kamala Harris került ki győztesen, ez aligha fogja elbizonytalanítani Trump szavazótáborát.
Úgy tűnhet, hogy a választás kimenetelének minden korábbinál nagyobb tétje van Amerikán kívül is. Egyrészt ott van a regionális háborúval fenyegető gázai konfliktus, amiben a következő amerikai elnök hatása még kiszámíthatatlan, másrészt pedig az új elnöki adminisztráció munkába állásának idején a negyedik évébe léphet az orosz–ukrán háború.
Feltéve persze, hogy addig nem köszönt be váratlanul a béke, melyre, lássuk be, elég csekély esély van. Ennek ellenére a magyar kormány minden jel szerint komoly reményeket fűz Donald Trump megválasztásához, és ahhoz, hogy Trump, így vagy úgy, de elhozza majd a békét Ukrajnában. Olyannyira, hogy a miniszterelnök tusványosi beszédében arra figyelmeztetett, hogy Európa lemaradhat a békéről, és Trump győzelme esetén vereségét beismerve, szégyenszemre és a politikai felelősségét egyedül vállalva kell majd átváltania a békepolitikára. Trump ante portas – intett óva Orbán Viktor.
Érdemes megvizsgálni, hogyan látják maguk az oroszok az amerikai elnökválasztás tétjét.
Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült. A TEFI közép- és kelet-európai független kiadók együttműködése, amelynek keretében a közép-európai régió biztonságával kapcsolatos kérdéseket járjuk körbe. A projekt célja, hogy elősegítse a tudásmegosztást az európai sajtóban, és hozzájáruljon egy ellenállóbb európai demokráciához.
A Magyar Jeti Zrt. partnerei a projektben: Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).
A partnerség közös, angol nyelvű honlapja az alábbi linken érhető el: https://easternfrontier.eu/
A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.