Hevesen is megakadályozták, hogy akkumulátoripari üzem épüljön

gazdaság
szeptember 30., 18:30

Egy éven belül a második akkumulátoripari beruházás bukott el lakossági ellenállás miatt – írja az Economx, ami szerint Heves fideszes polgármestere előremenekül: az BYN Hungary Kft.-vel kötött előszerződés felmondását javasolja, és ígéri, új befektetőt keres. (Alsózsolcán tavaly olyan erős tiltakozás indult a beruházás ellen, hogy a beruházó őszre letett a tervről, végül Sóskútra vitték az üzemet.)

A hevesi beruházást augusztus közepén, az önkormányzati választások után jelentette be Sveiczer Sándor polgármester, pár héttel azután, hogy a kampányban még tagadta a kínai cég betelepítésének tervét. A 10 ezer fős településen a BYN Chemical magyarországi leányvállalata akkugyártáshoz szükséges oldószert gyártó üzemet építene, de erre vélhetőn nem került sor.

Akkuhulladék Abasáron 2024. augusztus 1-én.
photo_camera Akkuhulladék Abasáron 2024. augusztus 1-én. Fotó: Németh Dániel/444

A vegyi üzem elleni lakossági tiltakozás miatt Sveiczer először népszavazáson mérte volna meg az gyár támogatottságát, de a múlt heti Facebook-bejegyzése szerint kezdeményezi az N-metil-pirrolidon (NMP) nevű oldószer gyártásában világszerte piacvezető BYN Chemical magyar cégével kötött előszerződés egyoldalú felmondását, és újabb befektetőről szóló egyeztetést kezdeményez. Azt írja, az új befektető kiválasztásánál kiemelt szempont, hogy az a helyi lakosoknak munkahelyet, Hevesnek stabil, hosszú távú adóbevételt és támogatást nyújtson.

Az NMP-t általában ipari oldószerként használják, a veszélyes tulajdonságai miatt az Európai Bizottság 2018 áprilisában korlátozta a felhasználását.

Kiemelt videóink