Bencsik András: Köszönöm Orbán Balázs bátor szavait

POLITIKA
október 01., 16:41

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője védelmébe vette Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját, aki a múlt héten ezt mondta:

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”

A Demokrata főszerkesztője - akinek az orosz nagykövet is gratulált a lap harmincadik évfordulójának alkalmából - szerint a politikai igazgató botrányt kiváltó, vagy ahogy Bencsik fogalmazott, „vitatott szavai” egy fontos történelmi mulasztásra világítanak rá. Mégpedig erre: „Ötvenhatban az lett, ami lett… Hogy mi lett ötvenhatban? Hát csak annyi, hogy az álszent és hazug Nyugat az oroszokkal összekacsintva csapdába csalt, majd cserben hagyott bennünket”.

Bencsik saját lapjában azt írja, egyetért azzal a történészi felfogással, „hogy az 1956-os eseményeket csapdaként kell látnunk, amiből a magyarok hősiessége egy időre kitört október 23. és november 4. között. Szűk két hétre beragyogott az igazság Magyarországra, hogy aztán az elnyomás még sötétebb és még kegyetlenebb legyen. Csak az USA propaganda-szócsöve, a Szabad Európa rádió hazudott a közelgő segítségről”.

photo_camera Fotó: Hír Tv/Youtube

„Mi nem kaptunk fegyvert a Nyugattól, nem kaptunk semmit, csak lelkesítő rádióüzeneteket meg amerikai csokoládét és gyors vízumot a 200 ezer nyugatra menekültnek a befogadólágerekben. A történészek máig adósak 1956 teljes és igaz történetének feltárásával” – írta zárásként, hozzátéve, hogy erre utalhatott Orbán Balázs, amikor azt mondta, „»megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel«. Igen, elveszítettünk 200 ezer nagyon értékes magyar életet. És elszenvedtünk egy borzalmas csapást. Köszönöm Orbán Balázs bátor szavait.”

Kiemelt videóink