Nincs olyan Fradi-vereség, amit az Origo ne tudna hőskölteménnyé formálni

sport
október 04., 11:41

Még az állami sportlap is kritikusan ítéli meg a Ferencváros labdarúgócsapatának eddigi idei nemzetközi teljesítményét.

Mint írják, a csütörtöki Tottenham elleni meccs előtt a Fradi „a legutóbbi öt európai kupameccsén nyeretlen volt, kétszer ki is kapott (a Midtjyllandtól és legutóbb az Anderlechttől, míg a Borac Banja Lukával kétszer is ikszelt, a Midtjyllanddal pedig egyszer) és az öt mérkőzésen csak három gólt szerzett. Ezeken a találkozókon a sok egyéni hiba mellett az jelentette a fő problémát, hogy sem a csapatjáték nem működött igazán, sem kiugró egyéni teljesítményeket, villanásokat nem láthattunk".

Ebből lett egy újabb vereség, 1-2 a Tottenham ellen Budapesten, és már hatra nyúlt a Ferencváros európai nyeretlenségi sorozata. A Nemzeti Sport szerzője szerint lehetne arra hivatkozni, hogy az ellenfél az angol bajnokságban játszik, simán verte a hétvégén a Manchestert, de abból a kezdőből csak négyen álltak fel a Fradi ellen is. Sőt, a Tottenham menedzsere megengedhette magának a budapesti meccsen, hogy négy, rutintalan 20 év alatti játékost tegyen a kezdőbe, hogy tapasztalatot szerezzenek.

Még Kubatov Gábor Fradi-elnök is azt mondta pár hete egy szurkolói ankéton, hogy „Van az a mondás, hogy jó játékkal nyerni könnyű, na de szarral?! Az eredmények jók, de ahogy kinéz, az borzalmas. A regionális riválisaink mind bejutottak a BL-be, azt hittem, hogy megbolondulok.”

Ha valaki nem hagyja magát megtéveszteni, kizárja ezeket a károgókat és csak az Origót olvassa, megnyugodhat. Olyan nincs, hogy a Fradi pocsékul játszik, bármi az eredmény, az hősies küzdelemnek köszönhető.

A téli búcsú

Belemelegítésül az év eleji két meccs, amikor az UEFA Konferencialiga rájátszásában két sima meccsen esett ki a Fradi a görög Olimipakosszal szemben.

A kinti meccsen az Olimpiakosz 1-0-ra nyert.

A Fradi uralta a meccset, de az Olimpiakosz egy szerencsés góllal nyert, illetve Hősies Fradi, megmaradt az esély a továbbjutásra

A visszavágón Budapesten is legyőzték a görögök a Ferencvárost, szintén 1-0-ra.

Egy szerencsétlen 11-es döntött a hősiesen küzdő Fradi továbbjutásáról

Agyon- és tönkrevert ellenfél

A nyári BL-selejtezőkön a walesi The New Saints ellen kezdett a Fradi, itthon egy sima 5-0-lal. Jött is az alázás az Origótól:

A Fradi agyonverte a walesieket, már biztos az európai főtábla, illetve Elképesztő Fradi-csoda a BL-ben, tönkreverte ellenfelét a magyar bajnok

Walesben is nyert a Fradi, 2-1-re:

Fantasztikus győzelmét követően ismét kijutott Európába a Ferencváros, illetve Újabb győzelem, kiütéssel jutott tovább a BL-ben a Fradi

Majdnem csodák

Innentől viszont elkezdődött a Nemzeti Sport által is említett, nem túl fényes sorozat.

A BL-selejtező harmadik fordulójában a dán bajnok Midtjylland otthonában 2-0-ra kikapott a Fradi.

Szerencsétlen gólokkal kapott ki a Fradi a BL-selejtezőben

A visszavágón Budapesten 1-1 lett az eredmény, és a Fradi simán kiesett a BL-ből.

Sokáig közel volt a csodához a Fradi

Az Európa-liga rájátszásában a sokkal szerényebb költségvetéssel és így papíron gyengébb, de legalábbis jóval kevesebbre értékelt játékoskerettel rendelkező Banja Luka jött.

Itthon egy kínkeserves 0-0-s döntetlen, amit még Kubatov Gábor is kénytelen volt így értékelni: „Egy gyenge döntetlen. Köszönjük a futballt szerető szurkolóink türelmét.”

De az Origót ez sem törte meg:

Végigtámadta a meccset a Fradi, a visszavágón dől el a továbbjutás

A visszavágó újra szenvedős volt, a Ferencváros csak 11-esekkel jutott tovább, ami egyrészt tán óriási mázlinak tűnhet. De nem az Origónál:

A varázslatos Fradi idegőrlő tizenegyespárbaj után jutott be az Európa-ligába

Hősies, fantasztikus vereségek

Az Európa-ligában a Fradi a belga bajnok ellen kezdett, és 2-1-es vereséget szenvedett, miközben időnként a ferencvárosi szurkolók rágyújtottak a Fuck you, Brüsszel, fuck you-ra. A vereséget az Origó meg sem említette a címben:

Hősiesen küzdött a Fradi az első Európa-liga meccsén

A második meccsen jött Budapestre az erősen tartalékos Tottenham, újabb 2-1-es verség lett a vége. Megint csak kerülve, hogy mi lett az eredmény, az Origo így számolt be a meccsről:

Hiába játszott fantasztikusan, nem sikerült a Fradi-csoda a PL-sztárcsapat ellen

A Fradi egyelőre 0 ponttal áll az Európa-ligában. Még hat meccs van, összejöhetnek akár pontok is. Ha így lesz, emberfeletti feladat lesz fokozni a jelzőket.

Kiemelt videóink