Kövér László 14 millióra büntette Gyurcsány Ferencet, aki a parlamentben árulónak nevezte a miniszterelnököt és kormányát

belföld
október 12., 10:33

14 millió forintra büntette Kövér László Gyurcsány Ferencet a parlamenti szóváltásuk miatt, közölte a Demokratikus Koalíció (DK). Gyurcsány szeptember elején leárulózta a miniszterelnököt és kormányát, mire Kövér László közölte, hogy ehhez nincs joga, és hamarosan el is vette tőle a szót. A DK elnöke szombati videójában azt ígérte, hogy Strasbourgig fogják vinni az ügyet.

„Nem velünk van a baj, akik ezt kimondjuk, hanem azzal, aki áruló, törvénytelen, meg tolvaj. Ezek ilyen 14 milliót érnek mostanság. Hát akkor játsszuk le így ezt a meccset” – mondta Gyurcsány, aki szerint Kövérnek baj lehet a fülével, mivel ő nem a hazaáruló, hanem az áruló szót használta. Csakhogy a DK szerint Kövér visszaélt a házelnöki hatalmával, korlátozva ezzel a képviselők szólásszabadságát.

A parlament őszi évadnyitóján a DK elnöke Júdásról kezdett el beszélni, részben Orbán Balázs 1956-tal kapcsolatos kijelentései miatt. „Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van” – mondta egy ponton Gyurcsány, mire Kövér László közbeszólt: „Képviselő úr, ne gondolja, hogy mindent megengedhet magának ebben a házban, rendre utasítom. Magyarország kormányát és miniszterelnökét önnek nincsen joga lehazaárulózni. Világosan beszéltem?” Erre Gyurcsány a legrosszabb párttitkárnak nevezte Kövért, mire az elvette tőle a szót, majd felszólította, hogy üljön le, és igyon egy pohár vizet – csakhogy a DK elnöke folytatta a beszédet, majd hamarosan távozott a teremből. A szóváltás itt látható teljes egészében:

link Forrás