orosz-ukrán háború
Hibázó ukrán katonai vezetés, kisebb áttörések és észak-koreai katonák - az orosz-ukrán háború 32. hónapja
Október második felére megérkezett a sáros időszak az ukrajnai frontra. Mindez egyelőre csökkentette még a harcok hevességét, sőt, azt lehetett megfigyelni, hogy a felek még a manőverezési lehetőségek beszűkülése előtt megpróbáltak jelentősebb eredményeket elérni.
Először az óramutató járásával megegyezően haladva a harctér fontosabb eseményeit vizsgáljuk meg, majd az eseményeket a háttérből befolyásoló folyamatokat is áttekintjük röviden.
Kurszk
Az augusztusi meglepetéstámadással létrehozott, ún. kurszki kiszögellés egyre zavaróbb szálka az orosz politikai és katonai vezetés szemében. Ez onnan is látszik, hogy eltérő források szerint 40-70 000 főt csoportosítottak a régióba. Ennek következtében október közepén az oroszok jelentős erőkkel indítottak támadást a kiszögellés nyugati és keleti oldala ellen. Egyértelműen látszott, hogy míg keletről szinte az egész peremvonalra folyamatosan kis nyomást gyakorolnak, addig nyugatról egy kulcsfontosságú terepszakaszt elfoglalva próbálták meg „derékba törni” az ukrán kiszögellést.
Az orosz támadásokat az ukránok a kiszögellés peremvonalának összeszűkítésével, valamint álcázott helyen lévő tartalékok gyors bevetésével sikeresen megállították. Az oroszok csak október 17-én, a harmadik próbálkozásra tudtak áttörni Ziljonij Silah (a térképen OBJ Z) falucskánál, de a terep jellegzetességeit kihasználó ukránok az áttörést elreteszelték és súlyos veszteségeket okoztak az oroszoknak.
Az oroszok ötszörös létszámfölényben vannak a kiszögellés körül, ami a légi- és tüzérségi fölénnyel együtt (az oroszok a siklóbombák 40 százalékát itt vetik be) akár a hétszeres aggregált erőfölényt is eléri. Ennek ellenére sem sikerült felszámolniuk a kurszki kiszögellést, csupán szűkítették azt. Azonban mostanra a kiszögellés peremvonala végig olyan tereptárgyak (pl. vízfolyás, beépített terület, dombgerinc) mentén fut, amelyek a védőt segítik.Tovább segíti az ukránok helyzetét, hogy ez az egyedüli frontszakasz, ahol manőverező hadviselés zajlik, a kiszögellésben lévő ukrán erők pedig az ukrán haderő legjobbjai közül valók. A terep és az előbb említett harcászati jellemzők együttesen azt eredményezik, hogy a jobb minőségű katonai vezetésükkel az ukránok ellensúlyozni tudják az oroszok számbeli fölényét.
Az Oszkiltól keletre
A harkivi régióban nem történt jelentős változás, ehelyett egy pár mondat erejéig érdemes inkább az Oszkil folyótól keletre lévő ukrán hídfőre figyelni, mivel itt súlyos helyzet kezd kibontakozni. Az oroszok már két hónapja folyamatosan rágják magukat előre és október közepére ketté is vágták az ukrán hídfőt, amikor Szenkove előterében elérték az Oszkil folyót. Az igazán súlyos problémát itt az jelenti, hogy az orosz szándék legalább egy hónapja világosan látszott, ennek ellenére sem a „Hortyicija” elnevezésű hadműveleti csoportosítás, sem az ukrán vezérkar nem küldött erősítést a régióba, csupán passzívan szemléli az eseményeket.
Az oroszok a súlypontáthelyezéses támadási módszerüket alkalmazva, teljesen kiszámítható módon észak felé fordultak, hogy a kettévágott hídfő kisebb felét tovább szűkítsék. Egy széles frontszakaszon el is foglalták az ukrán fedező-biztosító övet és az ukránok csak a nagy sietve, más frontszakaszokról átcsoportosított erősítésekkel tudták a nagyobb bajt megelőzni.
Az ukrán erősítés azonban több sebből vérzik: egyrészt nem pihentetett erőket vetettek be, hanem egy másik frontszakaszról vonták őket el, másrészt, – ami a súlyosabb probléma – a kapkodás miatt az erősítésként átvezénylet két dandárt csak kis részenként tudták bevetni és az orosz áttörés miatt összeomlott vezetési rendszer káoszába kellett őket beküldeni. Jelenleg a sáros időszak, valamint a térségben harcoló orosz 1. Gárda Harckocsihadsereg vezetésének inkompetenciája segíti az ukrán védelmet. Azonban az ukrán katonai vezetés lassú reakciója és az orosz erőfölény miatt a közeljövőben a hídfő folyamatos, lassú összeszűkülése várható. Főleg annak tükrében, hogy az orosz áttöréstől délre is egyre fokozódik az orosz támadó tevékenység a Zserebec folyó térségében.
Sziverszk
A Sziverszk városától keletre lévő ukrán arcvonal szinte az egyetlen, ahol a peremvonal lényegében 2022 ősze óta nem változott. Az oroszok a Sziverszkij Donyec folyón északról délre átkelve próbálnak zavart kelteni diverziós csoportjaikkal, egyelőre kevés sikerrel. Ami azonban veszélyesebb, hogy ezzel összhangban növelték a 8-12 fős gyalogos rohamcsoportokkal végrehajtott támadások ütemét is. Az északon látottakhoz hasonlóan, Verhnokamjanszke környékén egy dús növényzetű patakmedret és környezetét igyekeztek kihasználni az előretörésre, egyelőre kevés sikerrel.
Csasziv Jar
A sziverszki régióhoz hasonlóan Csasziv Jar és környékén is relatíve stabil volt a front októberben, bár ez nem azt jelenti, hogy a harctevékenység intenzitása csökkent volna. Csasziv Jar városától délre a Sziverszkij Donyec–Donbasz csatorna egy pár száz méter széles szakaszon a föld alatt fut és a csatorna fölötti földhídon át az oroszok folyamatosan próbálkoznak az áttöréssel. A nyílt forrásból elérhető információk szerint október 10. óta egy kisméretű hídfőt sikerült is kialakítaniuk és a sziverszki régióhoz hasonlóan folyamatosan vetik be a gyalogos rohamcsoportjaikat. Ezeknek a támadásoknak nem is feltétlenül a területi nyereség a legfontosabb célja, hanem inkább az, hogy a környék ukrán erőit lekössék, hiszen ennyivel is nagyobb esélye van egy esetleges orosz áttörésnek, ami súlyosan fenyegetné az egész donbaszi frontot.
Toreck
Toreck és közvetlen környezete az a terepszakasz, ahol az ukránok úgy védekeznek, ahogy azt kell. Értsd: a kedvező terepet kihasználva jól kiépített állásokban védekeznek és egy esetleges orosz sikerre válaszul gyors, de jól megtervezett helyi ellenlökéssel válaszolnak. Ennek két oka van. Az egyik, hogy Toreck a legfontosabb eleme a Donbasz centrumának, mivel ha az oroszok itt áttörnek, akkor dél felé a pokrovszki irányt, míg észak felé Csaziv Jar térségét fenyegethetik. A másik ok, hogy itt még megvan az a képesség (erőforrás és tudás egyszerre), hogy ilyen bonyolult harctevékenységet folyamatosan tudjanak végezni.
Pokrovszk
A nyáron legveszélyesebb irányokban októberben alacsonyabb intenzitással folytak a harcok. Ennek az elsődleges oka, hogy az itt harcoló orosz magasabbegységek (pl. a 90. Gárda Harckocsihadosztály) személyi állományát újra fel kellett tölteni. Közvetetten ugyan, de az is bizonyítja a küzdelem hevességének csökkenését, hogy az itt harcoló orosz erők csupán egy harcászati irány ellen voltak képesek érdemi támadó tevékenységet kifejteni.
Ez az irány Szelidove városa volt, amit az ukrán 15. „Kara Dag” Lövészdandár védett. A már felsorolt okok miatt a hősiesen harcoló ukrán dandárt a lassan, de biztosan előre haladó orosz támadás október 25-ére bekerítette. Azonban az ukrán hadászati szintű katonai vezetés itt sem adott parancsot a visszavonulásra, így állítólag az ukrán 15. dandár parancs ellenében, de a harcászati szükségszerűségnek engedve, a már ellenséges tűz alatt álló egyetlen útvonal mentén tört ki a városból. Az igazi problémát az a mintázat jelenti, hogy az ukrán haderő rendre későn és elkerülhető veszteségeket szenvedve vonul ki egy bekerített pozícióból. Ezt láthattuk már 2015-ben az ilovajszki és debalcevei csatákban, valamint a teljeskörű invázió óta Bahmutban, Avgyijivkában, Vuhledarban és most Szelidovenél is.
Ezt leszámítva viszont az oroszok nem könyveltek el jelentős területi nyereséget ebben az irányban.
Vuhledar
Az előző havi összefoglaló után – mondhatni lapzárta után – az oroszok elfoglalták Vuhledart. A városért vívott csata azzal ért véget, hogy az ukrán hadműveleti szintű katonai vezetés hiánya miatt magára hagyott ukrán 72. Gépesített Lövészdandár maradványai kitörtek a városból.
Az ukrán hadászati szintű katonai vezetés ismét későn és helytelenül reagált. Az összeomlást elkerülendő 4-5 zászlóaljat ugyan gyorsan a helyszínre küldtek, akik ideiglenesen képesek voltak megtámasztani a frontot. Azonban ezek a zászlóaljak mind-mind eltérő struktúrájúak, más-más dandároktól vagy esetleg központi tartalékból érkeztek, a logisztikai rendszerük nem egységes, a vezetési rendszerük eltérő minőségű, ráadásul itt is hiányzott az őket összefogni képes hadosztály vagy hadtest.
Ennek megfelelően két hétig sikerült lelassítaniuk az oroszokat. Ebben a két hétben az orosz felderítők folyamatosan dolgoztak, drónokkal és tüzérséggel folytatták a tűzelőkészítést, október közepétől kezdve pedig magasabb szintre emelték a támadások intenzitását. A már ebben a cikkben is említett súlypontáthelyezéses támadási módszerüket alkalmazva, Vuhledar és Voggyane között (tehát keletről) minden nap egy kis harcászati szintű támadást indítottak, amellyel elfoglaltak egy-egy erdősávot vagy mezőt.
Ezt követően viszont ismét délről támadtak. Október 24-26. között 15 kilométer szélességben törték át az ukrán védelmet, főleg a kárpátaljai 128. Hegyivadász Dandár peremvonalán. A nyílt forrásból elérhető időpontok figyelembevételével, az oroszok nagy valószínűséggel ismét pont egy váltási folyamatba támadtak bele. Az áttörés okozta zűrzavart kihasználva az oroszok tovább támadtak, és október legvégén már a siker kifejlesztésének fázisában zajlottak a harcok a „PL A ENY”-vel jelzett vonal mentén. Az oroszok megpróbálják a fontos területek elfoglalásával az ukrán védelmet még hátrább kényszeríteni, az ukránok pedig az áttörést próbálják meg elreteszelni.
Amennyiben az orosz áttörést nem sikerül a „PL B ENY” vonalon megállítani, úgy a frontszakasz délkeleti részének a stabilitása Pokrovszktól Velika Novoszilkáig veszélybe kerül.
Zaporizzsija
A fent említett áttöréssel összefüggésben, attól nyugatra a zaporizzsijai frontszakaszon októberben nem zajlottak jelentős műveletek. Az oroszok azonban itt is folyamatos felderítéssel és kisebb harcfelderítő járőrökkel folyamatosan nyomás alatt tartják az ukránokat.
Új szereplők a fronton
Magától értetődően az elmúlt napok egyik leginkább felkapott témája az észak-korai katonák megérkezése a frontra. Rácz András összefoglalta, amit erről tudni érdemes. Lényegében arra számítanak a szakértők, hogy az észak-koreai katonák jelenléte nem fogja jelentősen befolyásolni a harcok menetét, mivel sem a létszámuk, sem a feltételezhető minőségük nem teszi őket erre alkalmassá. Ami ennél fontosabb, az ennek a diplomáciai vonzata, hiszen ez az első alkalom, hogy az orosz és ukrán haderőn kívül reguláris, harcoló szárazföldi erővel egy harmadik fél beavatkozik a konfliktusba.
Amennyiben a fentiek miatt esetleg Dél-Korea is újragondolja Ukrajna támogatását, merőben újszerű elemmel bővülhet a konfliktus. Hiszen gondoljunk csak bele, a késő középkortól egészen a 2000-es évek elejéig az volt a „divat”, hogy a globális észak hatalmai a saját konfliktusaikat a harmadik világ országaiban játszották le. Most azonban merőben új szereplők játszhatják le a konfliktusukat Európa peremvidékén. Az a jelenség, hogy Európa nem tud rendet tenni (és tartani) a saját hátsó udvarában, súlyos és egyértelmű képet ad az európai hatalmak erőkivetési képességéről, vagyis inkább annak hiányáról.
Ami viszont az észak-koreai katonáknál sokkal jobban befolyásolja a katonai műveletek alakulását, az egy már régóta ismert, de még mindig nem eléggé hangsúlyozott tényező: a katonai vezetés minősége. Az invázió kezdetén az orosz katonai vezetés hibát hibára halmozott, míg az ukránok egymástól gyakran elszigetelve harcoló zászlóaljai és dandárjai a jól képzett, magasan motivált 20-40 éves parancsnokaik és törzstisztjeik vezetésével bátor, eredeti és eredményes elgondolások mentén szép győzelmeket arattak.
Azonban mióta a frontvonal megmerevedett, az alacsonyabb szintű, fiatal, rátermett parancsokoktól a döntés jellemzően egy szinttel feljebb került. Az ukrán vezetési rendszer nem alkalmaz hadműveleti szintű vezetési elemeket (hadosztály, hadtest), hanem mindent az ún. hadműveleti csoportosításoknak (funkciójukat tekintve hadseregcsoportoknak) rendelnek alá. Egy ilyen hadműveleti csoportosítás többszáz kilométer széles frontszakaszért felelős és akár 60-70 különböző egység is a parancsnoksága alá tartozhat. Egy ekkora erő irányítása egyszerűen lehetetlen feladat.
Mindezt tovább súlyosbítja, hogy az egyes ukrán alakulatok szervezete, logisztikája sem egységes. A hab a tortán pedig, hogy az ukrán haderő szükségszerű felduzzasztása miatt jelentősen lecsökkent a valóban rétermett parancsnokok aránya. A sokszor 50-60 éves, a szocialista rendszerben nevelkedett és annak minden negatív tulajdonságait magával hozó főtisztek és tábornokok hibát-hibára halmoznak, amely az amúgy is meglévő orosz erőfölényt csak tovább súlyosbítja.
Amennyiben az ukránoknak valóban van egy győzelmi tervük, akkor a katonai vezetésben meglévő posztszovjet métely eltávolítása és a valós katonai szaktudás szintjének drasztikus emelése ennek a tervnek elsődleges eleme kell, hogy legyen.
A szerző katonai szakértő.
Címlapkép: Botos Tamás/444
Partnerek
Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült. A TEFI közép- és kelet-európai független kiadók együttműködése, amelynek keretében a közép-európai régió biztonságával kapcsolatos kérdéseket járjuk körbe. A projekt célja, hogy elősegítse a tudásmegosztást az európai sajtóban, és hozzájáruljon egy ellenállóbb európai demokráciához.
A Magyar Jeti Zrt. partnerei a projektben: Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).
A partnerség közös, angol nyelvű honlapja az alábbi linken érhető el: https://easternfrontier.eu/
A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.