„Miért gondolja, hogy nem vagyok a nők szövetségese? Négy nővel élem az életemet” - Várhelyi Olivér állta a sarat, de így sem ment át biztosi meghallgatásán

eu
november 07., 06:15
  • Meghallgatta az Európai Parlament Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős biztosjelöltet.
  • Várhelyi felkészülten érkezett.
  • Elsősorban nőjogi és LMBTQ-kérdésekkel, valamint a magyar kormány vakcinabeszerzéseivel támadták.
  • Meghallgatása három és fél órára nyúlt.
  • Azonban így sem engedték át.

„Szegeden születtem. A város két Nobel-díjas, Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin miatt híres” - kezdte beszédét Várhelyi Olivér az Európai Parlament (EP) szerda esti szakbizottsági meghallgatásán.

A 2019 óta bővítésért felelős biztosként dolgozó Várhelyit ezúttal egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztosnak jelölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Várhelyi az első akadályt gond nélkül vette. Miután válaszolt az EP-képviselők írásbeli kérdéseire, és a parlament jogi ügyekkel foglalkozó bizottsága sem talált nála összeférhetetlenségi okot, jöhetett a szóbeli meghallgatás.

Erős, egészséges, versenyképes Európa

A meghallgatást az EP két szakbizottsága, a környezetvédelemért, közegészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős ENVI és a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős AGRI szervezte. Előbbinek a tiszás Kulja András és a fideszes Ferenc Viktória, utóbbinak a fideszes Dömötör Csaba és a tiszás Magyar Péter a magyar tagja. Közülük végül a Tisza Párt elnökén kívül mindhárom politikus kérdezett Várhelyitől. Magyar Pétert azonban nem láttuk a zsúfolásig telt teremben.

Várhelyi nyitóbeszédében elmondta, nagyon büszke rá, hogy von der Leyen ezt a szakterületet adta neki. Erős, versenyképes és egészséges Európát szeretne, a következő 5 évben pedig elsősorban az állampolgárok egészségéhez akar hozzájárulni. Annak ellenére, hogy az egészségügy tagállami hatáskör, a koronavírus-járvány szerinte megmutatta, hogy az EU-nak is van benne szerepe, mert a betegségek nem ismernek határokat.

Várhelyi szerint a megelőzésbe kell fektetni, mert „az a legjobb betegség, amit nem kapunk el”. Emellett fontos a pontos diagnózis és a legmodernebb kezelés is. Ehhez pedig hozzáférhető, hatékony és ellenálló egészségügyi rendszerekre van szükség.

Várhelyi elmondta, hogy az EP-vel és a Tanáccsal együttműködve több jogszabályt is felülvizsgálna, emellett új biotechnológiai jogszabályt is szeretne. Az eljárásokat ugyanakkor egyszerűsítené, csökkentené a bürokratikus terheket.

Kiemelten foglalkozna a szív- és érrendszeri betegségekkel, az uniós rákprogramhoz hasonló stratégiát dolgozna ki a megelőzésükre. A területen több diagnosztikát szeretne, és külön odafigyelne a szív- és érrendszeri betegségekkel szorosan összefüggő cukorbetegségre is.

Várhelyi Olivér
photo_camera Fotó: Alexis HAULOT/© European Union 2024 - Source : EP

Fontosnak nevezte az antibiotikum-rezisztencia területét is, de röviden a mentális egészségre is kitért. Azt mondta, meg akarja vizsgálni a közösségi média és a túlzott képernyőidő hatásait, különösen a fiatalok körében.

Várhelyi másik szakterületével kapcsolatban azt mondta, szigorú állatjóléti normákért kampányol majd, de közben a gazdák versenyképességét is meg akarja őrizni. Emellett fontos számára, hogy fenntartsa a világelső uniós élelmiszer-biztonsági szabályokat.

Oltás, abortusz, LMBTQ

Várhelyi nyitóbeszéde után az EP-képviselők egyenként kérdezhettek a biztosjelölttől. Először a frakciók nevében a meghallgatás után szavazó koordinátorok, majd a mezei képviselők kérdeztek. Összesen 46 politikus élt a lehetőséggel.

Az Európai Néppárt koordinátora a magyar kormány koronavírus-oltásokkal kapcsolatos politikájára kérdezett rá. Arra volt kíváncsi, mit gondol Várhelyi arról, hogy Orbán Viktorék Oroszországgal tárgyaltak az oltóanyagokról, és bírálták a közös uniós beszerzést.

Olvasd tovább 4 forintért!

Az első 1000 új előfizető most szinte ingyen kipróbálhatja, milyen a Kör tagjának lenni.

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!