A drága budapesti lakhatás és a probléma lehetséges kezelése előzmények nélkül lett az elmúlt hetekben politikai hot topic: a kormány elkezdett beszélni a korábban elhanyagolt kérdésről, szigorította az AirBnB-piacot, és a gazdasági akcióterven túl még a legújabb nemzeti konzultációba is bekerült a téma – a legfrissebb fejlemény, hogy a Fidesz mégis diákvárost építene a Ferencvárosban oda, ahová eredetileg a kínai Fudan egyetem kampuszát tervezték.

A Donald Trump győzelméhez kötött „békeköltségvetés” körüli politikai kommunikáció kiemelten hangsúlyozza a megfizethető lakhatás jelentőségét, Nagy Márton már arról beszél, hogy a lakhatás a fogyasztás növelésénél is fontosabb.

Az izgalmasan kaotikussá vált budapesti várospolitikában is ez lett az egyik első nagyobb ügy, amiről Karácsony Gergelyéktől Vitézy Dávidon át a Fideszig és a Tisza Pártig mindenki bedobta a maga ötleteit. A közgyűlési adok-kapok után még egy egész előremutató, sokpontos állásfoglalást is elfogadtak – igaz, ennek megvalósítása gyakorlatilag a kormányon múlik, így ez egyelőre inkább igénybejelentés és a politikai kommunikáció része, szakpolitikai köntösben előadva.

Az elsősorban a lakhatási szegénységgel foglalkozó civil szervezet, a Habitat friss lakhatási jelentése így most igazán aktuálisnak tűnhet. Pedig a probléma évtizedek óta fennáll, és ők eddig is minden évben elkészítették a hozzáférhető adatokból, szakpolitikai elemzésekből és javaslatokból álló jelentésüket arról, hogy a lakhatás hány embernek és mennyire (nem) megfizethető, hogyan segítik a költségvetési intézkedések sokkal inkább a középosztályt, mint a rászorulókat, és arról, hogy milyen kiterjedésű a lakhatási válság Magyarországon.

A részletes adatokra még kitérünk, de az biztos, hogy kevés helyen van akkora létjogosultsága a bezzegausztriázásnak, pontosabban ebben az esetben a bezzegbécsezésnek, mint a lakhatás esetén. Bár a fogyatkozó Budapesttel ellentétben Bécsben évről évre nő a lakosság, az ingatlanárak ott mégsem szálltak el.

Ma a bécsi lakosság közel fele él szociális bérlakásban vagy államilag támogatott lakóközösségben, amelyekben a lakbéreket központilag korlátozzák. Ez a két világháború közötti, sokszor megénekelt „vörös Bécs” öröksége, amire alapozva tudatosan átgondolt urbanisztikai elvek alapján most is történelmi léptékű fejlesztések folynak városszerte.

Amikor néhány hete Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter meghirdette a gazdasági akciótervét, a megfizethető lakhatás javítását jelölte meg az egyik fő célnak. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, minden lehetőséget mérlegelnek, számtalan eddig nem alkalmazott megoldást tanulmányoznak, de „kommunista megoldásokról nem lehet szó”. Hogy az aktívabb állami vagy önkormányzati bérlakásépítést hova sorolja, nem derült ki pontosan, annyit mondott, hogy „magántőkét is be kell vonni”. Szerinte egyébként a probléma elsősorban Budapestre koncentrálódik, ahol az utóbbi két-három évben lett nagyon súlyos a helyzet.

Hogy a magyar fővárost valóban súlyosan érinti a kérdés, a nemzetközi adatok is alátámasztják. Az Economist nemrég 35 nagyváros lakbéreit hasonlította össze a helyi fizetésekkel, és azt az eredményt kapta, hogy

vásárlóerő-paritáson számolva egész Európában Budapesten a legdrágább a lakhatás.

Teljesen indokolt lehetne tehát, hogy a meghirdetett gazdasági akciótervben kb. tíz pont a lakhatásról szól. Ezek közül azonban néhány egyelőre csak hipotetikus (például azt ígérik, hogy megvizsgálják a bérleti díjak szabályozását a fővárosban), mások kizárólag – a lakhatási válságban a kormány szerint is kevésbé érintett – vidéken lesznek elérhetőek, illetve alapvetően a gazdaság élénkítését célozzák. Ilyen például, hogy a nyugdíjpénztári megtakarításokat is lehet majd lakáscélra fordítani.

A megfizethető lakhatás fontosságának hangsúlyozása mindenesetre új elem a Fidesznél, ahogy a lakhatási válság tematizálása is az. Ezt most ugyan a főváros elleni szólamokra, például a valóban nagyon nyögvenyelősen induló, az első hónapokban alig néhány lakáskiadást lebonyolító új lakásügynökség ekézésre is használják, de nem kizárt, hogy mostanra valóban azt mérik a kormány környékén, hogy a társadalmi probléma elérte a politikai tűrésküszöböt, ami után már jobb foglalkozni vele – ebből pedig még ki is sülhetne valami.

„Pozitív fordulatnak tekintjük, hogy a kormány végre elkezdett a lakhatási válságról beszélni” – olvasható a Habitat szerdán megjelent lakhatási jelentésének szakpolitikai fejezetében, de mint hozzáteszik: „az intézkedések az építőipar és a gazdasági növekedés fellendítését szolgálják”.