A harmadig bíró is elutasította Sean (Puff Daddy, Puffy, P. Diddy, Diddy, Love, Brother Love) Combs óvadék ellenében történő szabadlábra helyezésének kérelmét, így már biztosnak tűnik, hogy a rapper/producer rács mögött tölti az ünnepeket is - írja a BBC.
Az elutasítást főként azzal indokolták, hogy fennáll a veszélye a tanúk esetleges befolyásolásának.
Az 54 éves Sean Combst szeptember 16-án tartóztatták le: a vád szerint legalább 2008 óta működtetett bűnszervezetet, aminek keretein belül az ügyészek szerint drogokkal és erőszakkal kényszerített többeket, hogy „szexuális vágyait kielégítsék”. Előzetes letartóztatásba helyezték, ahonnan óvadék ellenében sem szabadulhat, miután az ügyészek szerint „komoly a szökés kockázata”. A 14 oldalas vádirat szerint a zenei mogult zsarolással, szexre való kényszerítéssel és szexkereskedelemmel vádolják.
Combs ügyét várhatóan 2025 májusában tárgyalják majd, zsarolásra irányuló összeesküvéssel, szexkereskedelemmel és prostitúció céljából történő futtatással vádolják. A rapper ártatlannak vallja magát, ahogy tagadja a szexuális zaklatási vádakat is.
Az ügy hátteréről itt írtunk bővebben, a mellette megjelenő érdekes szálakról pedig itt.