A koronavírus okozta lezárások óta jelentősen megszaporodtak az online csalások, amelyek csodálatos meggazdagodást ígérnek seperc alatt, pénzügyi ismeretek nélkül is.
Ezek nagy része a közösségi médián keresztül cserkészi be áldozatait, akikre aztán az agresszív telemarketingesek tukmálják rá a valójában nem létező, hamis befektetést.
Az átverések mögött álló céghálókat és annak működtetőit általában nehéz beazonosítani, 2020-ban egy addig példátlan nemzetközi együttműködésnek ez mégis sikerült. Az Eurojust nyomozása és az OCCRP nevű, oknyomozó újságírókat tömörítő szervezet cikksorozata ekkor tárta fel a Milton Group nevű cég illegális tevékenységét, amely többek között Ukrajnában működtetett call centereket.
Az egyik elkövető („William Bradley”) - aki a Milton alkalmazottjaként magyar állampolgárokat is megkárosított – Ukrajna teljes körű invázióját követően Budapestre érkezett.
Bemutatjuk, hogyan vezetett a férfi nyomára az a luxusautó, ami 2022 tavaszán több hétig parkolt a IX. kerületi Bakáts téren.
Azokkal a módszerekkel, ahogy a Milton cég is dolgozott, mások is igyekeznek hasznot húzni: a Facebookon a mai napig töméntelen mennyiségű kamu hirdetés ösztönöz pénzbefizetésre – vagy ahogy a hirdetésekben szerepel: passzív jövedelemszerzésre.
Ehhez olyan hírességek arcát is felhasználják, mint Tatár Csilla szerkesztő-producer, aki elmesélte nekünk, milyen érzés volt azzal szembesülni, hogy visszaélnek a hitelességével, és milyen jogi lépéseket tett ennek megfékezésére.
Majd bemutatjuk, hogyan veszi fel a lépést az online elkövetőkkel szemben a magyar rendőrség tavaly októberben alakult kiberstratégiai részlege, és azt is, milyen tippeket ad a Kiberpajzs nevű oldal a visszaélések megelőzésére.
A Milton cég egykori csalójáról szóló nyomozásunk részleteiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.
Elegük lett a városi létből, a Nógrád megyei Béren az otthonukat is maguknak készítik el, „mint a madarak”.
Sapkás Piréz youtuberként találta meg egy kereskedelmi tévés műsor, az Árulók szereplői között. Volt már éles vitája Gulyás Mártonnal és Vona Gáborral is, de miért megengedőbb közben a fideszes influenszer Vasvári Viviennel? Interjú a videóssal, aki szerint a magyar társadalomban még mindig ott vannak azok a dolgok, amik megágyaztak a Fidesznek.
Miért Ukrajnára haragszik Donald Trump, ha egyszer az iráni háború miatt népszerűtlen? Mi történik, ha az amerikaiak lekapcsolják a Starlinket a harctéren? Mi jöhet a szerb-orosz kapcsolatokban Vučić bukása után? Mit ígér Marine Le Pen a francia választóknak? Fordulatokkal teli volt az elmúlt hónap a nemzetközi politikában, Takácsy Dorkával és Takács Márkkal beszéltük át a történtek tágabb kontextusát.
Dan Jørgensen energaiügyi és lakhatási biztos szerint az európai lakhatási válság vészhelyzetté vált, a közelgő tél pedig sok európainak nagyon nehéz lesz. Ezekre a problémákra szerinte van megoldás, a klímaváltozás azonban őt is megijeszti.