Nagyon visszafogott örömmel tudatta a Pénzügyminisztérium, hogy rég volt ennyire jó állapotban a költségvetés

gazdaság
december 09., 11:44

Nem volt még sem koronavírus-járvány, sem orosz-ukrán háború, amikor utoljára ennyire jó állapotban lett volna novemberben a magyar államháztartás, mint most. Hiába vérzik ezer sebből az idei költségvetés (elmaradó áfabevételek, uniós pénzek, vártnál nagyobb kiadások egy-egy soron), novemberre mégis sikerült egy meglepően kedvező állapotról hírt adnia a Pénzügyminisztériumnak.

Novemberben ugyanis csupán 233,8 milliárd forintos hiányt termelt az államkassza, ami lényegében a tavaly novemberinek kicsit kevesebb, mint a fele.

link Forrás

Ezzel az első tizenegyhavi hiány 3284 milliárd forintra hízott, ezen belül a központi költségvetés 3 257,5 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 200,0 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 226,8 milliárd forintos hiányt mutattak.

Legyen szó akár a havi hiányról, akár az év során felhalmozottról, egyaránt öt éve nem látott kedvező állapotról tanúskodik. Legutóbb ugyanis 2019 novemberében voltak ennél alacsonyabbak a hiányok.

link Forrás

A most közölt adat két dolgot is jelent. Egyrészt bőven maradt a kormánynak mozgástere arra, hogy decemberben megnyissa a kasszát és szokásához híven év végi osztogatásba kezdjen. Idén az eredeti hiánycélt ugyanis két alkalommal is megemelte a kormány, először tavasszal, majd ősszel, így jelenleg 4790 milliárdos hiánycél van érvényben. Vagyis 1500 milliárd forintos decemberi deficittel is számolhat a kormány anélkül, hogy veszélyeztetné az éves hiánycél teljesülését.

Másrészt pedig már-már borítékolható, hogy teljesülni fog a kormány éves hiánycélja, hiszen az elmúlt pár évet visszanézve, az év utolsó hónapjaiban legfeljebb az 1300 milliárd forintos hiányt közelítette a havi adat. Vagyis az 1500 milliárd forintos mozgástér kellő nyugalmat adhat a döntéshozóknak.

Mindezek ellenére a Pénzügyminisztérium a közleményében meglehetősen visszafogottan fogalmazott, főleg ahhoz képest, hogy egy hónappal ezelőtt a sokkal pocsékabb adatot sokkal nagyobb optimizmussal tálalták. Ugyanakkor egyelőre nem árulnak el sokat arról sem, hogy minek köszönhető a rendkívüli novemberi adat, miközben általában sejtetni minimum szokták, hogy egy-egy jelentősebb bevétel vagy például szezonális hatás áll a háttérben, de megemlítik az uniós forrásokat és a befolyó adókat is. Most csak azt az amúgy semmitmondó indoklást tették közzé, hogy „a kormány az idei évben stabilizálta a költségvetés egyensúlyát, emellett folyamatosan figyelemmel kíséri a hiány alakulását. Az intézkedéseknek is köszönhetően a novemberi, egyhavi hiány mértéke utoljára 2019-ben alakult ennél kedvezőbben”.