Kína az elmúlt harminc év legnagyobb tengeri hadműveletét hajtja végre Tajvannál

külföld
2024 december 10., 14:04

Fokozódik a feszültség a Tajvannak nyújtott amerikai támogatás miatt, kedden Kína a haditengerészet és a parti őrség mintegy 90 hajóját küldte vízre. A tajvani védelmi tisztviselők szerint ezzel Kína nemcsak azt demonstrálja, hogy teljesen körbeveheti a szigetet, hanem azt is, hogy sikeresen meg tudnák akadályozni, hogy a szövetségesek (USA, Japán és Fülöp-szigetek) Tajvannak segítsenek, írja a New York Times.

A kínai hajók megjelenésére Tajvan fokozott készültséggel reagált. Kína szándékai azonban nem egyértelműek, hiszen Pekingből nem érkezett hivatalos bejelentés hadgyakorlatról. A külügyminisztérium szóvivője pedig hárította a kérdést, hogy Kína gyakorlatozik-e Tajvan közelében.

photo_camera Fotó: -/AFP

Azok után egyébként, hogy Tajvan elnöke nemrég ellátogatott Hawaii-ra és Guamra is, az Egyesült Államok külső területére, ahol telefonon egyeztetett Mike Johnson házelnökkel és Nancy Pelosival, csak felerősödtek a találgatások a kínai reakciót illetően. Kína ugyanis hagyományosan ellenzi az ilyen jellegű hivatalos eszmecseréket Tajvan részéről.

Mindenesetre a kínai hajók megjelenése egyben jelzés is lehet a hivatalba lévő Trump-adminisztráció számára, amely még nem fejtette ki álláspontját Tajvant illetően. Trump korábban felszólította Tajvant, hogy növelje a katonai kiadásait, miközben panaszkodott a sziget félvezető-gyártásban meglévő dominanciájára. Ráadásul az általa kiválasztott kormánytagok között többen is vannak, akik inkább Kínával állnak szemben, és Tajvan támogatását növelnék.