Hárommillió forintnyi, a pártnak szánt támogatással nem tudott elszámolni a Tisza korábbi önkéntese

POLITIKA
december 13., 12:49

„A Tisza Párt a hatóságokhoz fordult egy korábbi önkéntesünk ügyében, aki a gyanú szerint szabálytalanul járt el és a pártnak szánt támogatásból hárommillió forinttal nem tudott elszámolni” - közölte Magyar Péter a Facebookon.

A posztban (amihez valamiért egy szőlőtőkék közt sétálgatós saját képet mellékelt) jelezte, hogy már több mint húszezren támogatják havonta a pártot, állami és külföldi támogatást nem fogadnak el, és minden pártfinanszírozási jogszabályt szigorúan betartanak. Emellett negyedévente elérhetővé teszik a párt pénzügyi beszámolóját, „a lehető legköltséghatékonyabban” igyekeznek eljárni minden szükséges kiadás esetén, és nem rendelnek soha túlárazott szolgáltatásokat.

(November végén az egyik kiszivárogtatott hangfelvételen Vogel Evelin és Radnai Márk, a párt alelnöke beszélget, ebben hangzik el Radnai szájából egy olyan mondat, miszerint „ Dezső mindenre rábólintott, amit a Peti akart, és kiszórt kibaszott sok pénzt, 103 milliót a Hősök terei izére, és ez no fucking way”.)

A mostani közleményben Magyar azt írja: körültekintően kezelik a támogatóikat és a támogatásokat is, azokkal „csak erre kijelölt személyek foglalkozhatnak”. Jelezte azt is, hogy a párt nem engedélyezi más személyeknek a támogatások gyűjtését és az erről való tárgyalásokat sem, és amennyiben mégis ilyen eset merül fel, azonnal közbelépnek.

„Ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalunk, akkor következetesen és azonnal megtesszük a szükséges lépéseket, ahogy azt egy konkrét ügyben meg kellett tennünk a tegnapi napon” - írja Magyar.